1986. október 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
298
i 6,sz. melléklet Az anyag egyeztetése során beérkezett észrevételek Az anyag egyeztetése során az alábbi észrevételeket kaptuk: 1./ KI§z_Budagesti_Bizottsága_: Egyetértett azzal a törekvéssel, hogy a védett II kategóriába sorolt területek csökkenjenek. Jogilag is indokoltnak és elfogadhatónak tartotta, hogy a külön intézkedés alá vontvédett területek védett I kategóriába ke- rüljenek besorolásra. Az 5,sz. mellékletben megjelölt nagytétényi, rákospalotai és csepeli iparterületek csökkentését javasolta azzal az indokkal, hogy a területrészeken, illetve azok szomszédságában számos lakóház található, sőt a csepeli iparterületnél szakmunkásképző intézet, kollégium és kórház is van. Kérte a három terület vonatkozásában a határoló útvonalak szükitését. A javaslatot az érintett kerületi Tanácsokkal egyeztettem, A Budapest Főváros XXI,kerület Tanácsa a felütéssel egyetértett és a csepeli iparterület határoló útvonalának módosítására te ajánlatot tett. A jelen előterjesztés 5,sz. mellékletében már a módositott határoló útvonal szerepel. Az oktatási objektumok, valamint a lakott területrészek, továbbá a kórház terüle- te a védett II övezeti besorolásban nem szerepel. A nagytétényi iparterület további csökkentése már nem lehetséges. Az 5,sz,mellékletben a nagytétényi iparterület a korábbi övezeti besoroláshoz \ képest lakott részek területeit nem tartalmazza. A kerületi Tanács az előterjesztés mellékletében megjelölt nagytétényi iparterület határoló útvonalával egyetértett. I I ! m > L,-----------------------------------------------------------------------------------------------j 00 x