1986. augusztus 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
305
BUDAPEST FŐVÁROS TANÁCSA V. B. Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság Főigazgató ü'-i! az 4 3 Gyulai Gusztáv elvtárs a XX,kér. Tanács Elnöke Kedves Gyulai Elvtárs! Megvizsgáltattam az uj Ügyfélszolgálati Iroda létrehozásával kapcsolatos, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága részére készitett előterjesztés, valamint az uj "szakigazgatási szerv" ügyrendjének tervezetét. Az anyagokkal kapcsolatos véleményemet az alábbiak szerint közlöm: Egyetértek azzal a törekvéssel, hogy az Ügyfélszolgálati Irodát alkalmasabbá kívánjálc tenni, elsődlegesen az állampolgárok ügyeinek intézésére, ennek érdekében több olyan ügykört telepítenének az Irodához, amelyek eddig az illetékes szakigazgatási szervek hatáskörébe tartoztak. Az előterjesztéseket gondos munkának tartom, amelyből az elérni kívánt cél és a megvalósitás módozatai világosan kitűnnek, ; v, ' Fentieket fenntartva azonban megfontolás és további vizsgálat tárgyává javasolom tenni a következőket:- nem túlzott az az elvárás, hogy az Iroda az apparátus hatósági feladatainak kb, 80 %-át maradéktalanul ellássa,- hogyan oldható meg, hogy egyes ügykörökben, a mellérendelt szakigazgatási szervek között párhuzamos ügyintézés ne alakulhasson ki, SoC 88 1708 fny v 5 f| I I ■0® * •* * i • I i n_.. 1