1986. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
450
1 I 1982-ben hozott központi és fővárosi intézkedések hatására a célkitűzéseknek megfelelően csökkent az állami lakásépítés aránya ós mennyisége a fővárosban. A lakossági erőforrások fokozottabb bevonása érdekében a célcsoportos építés keretében megvalósult épületek lakásainak jelentős hányadát magánerős konstrukcióban értékesítették. Növekedett és tervszerűbbé vált a magánerős lakásépítés telekkel való ellátása. A meglévő állami lakások egy részének cserealapként való felhasználásával igyekeztek javítani a lakásigények kielégítésének körülményeit. Az állami lakásépítés jelentős csökkenése azonban megtorpanást eredményezett egyes intézkedések kedvező hatásának kibontatkoztatásában, mérséklődött a la- kósmobilitás, ezáltal a fokozatos lakáshoz juttatás. A lakáshoz jutás feltételei romlottak. Különösen súlyosan érintette az állami lakásépités mennyiségének visszaesése az alacsony jövedelműeket, a nagycsaládosokat, valamint az önálló lakással nem rendelkező fiatalokat. A telekellátásban korlátozó tényezőként jelentkezik az ópitéste- rületek kialakításának magas költségigénye és esetenként az ösz- szefüggő - szervezett lakásépítésre is alkalmas - területek hiánya. A magánerős lakásépítés arányának növekedése felkészületlenül érte az építőipart. A lakásépítés költségei dinamikusan növekednek , amiat t feszültség tapasztalható a lakásárak és az igény- jogosultak anyagi lehetőségei között, A magánerős lakásépítés pénzügyi támogatására tett intézkedések hatása az áremelkedés miatt gyengül.- Az elmúlt öt évben is munkánk jelentős részét tette ki a mintegy évi 2000 közérdekű bejelentéssel ós panasszal való foglalkozás. Az elmúlt öt évben a beadványok száma mintegy 20 %-kal nőtt. Tapasztalatunk az, hogy továbbra is - mint ahogy az előző években legtöbben - az ingatlankezelési tevékenységet kifogásolják, a lakásgazdálkodás, a kereskedelem hibáit tárják fel. Foglalkoztatja a lakosságot az üresen álló lakások, a jogszabályt sértő kiutalások, a több lakással rendelkezők számának növekedése. Megnövekedtek az olyan panaszok, amelyekben az állampolgárok a népi ellenőrzés i ■ ■ ____________________________________________| ■ §- 4 1 I