1986. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

162

•‘~£90 , , iXM)k 1- 10 ­Összefoglalóan megállapítható, hogy az előző felügyeleti vizsgálat alapján hozott határozatok végrehajtására eredmé­nyesen törekedtek, a vállalatfelügyeleti tevékenység haté­konyságának fokozása azonban továbbra is indokolt. Az ingatlankezelő vállalat felügyeletének ellátását a XVI. kerülettel együttműködve végzik: a kerületi testületek rendszeresen együttes üléseken határozzák meg a feladatokat és kérik számon teljesítésüket. Zugló területi elhelyezéséből következően jelentős mértékű átmenő forgalmat bonyolít le, ezért kiemelt feladatuknak te­kintik az úthálózat fejlesztést és a forgalomtechnikai köve­telmények megfelelő biztosítását. A Végrehajtó Bizottság jelentőségének megfelelően eredeti előirányzatok megemelésével biztosította a művelődési és egészségügyi ágazat fejlődését. Testületi ülésein megfelelő számban és arányban foglalkozott az egyes részterületek kérdéseivel. Határozataiban érdemi feladatokat fogalmazott meg, végrehajtásukat rendszeresen figyelemmel kísérte. A költségvetési gazdálkodásból a tervidőszakban a pénzeszközök 56,2 %-ával rendelkeztek, ami lehetővé tette az intézmények zavartalan működését, egyes területeken az ellátás javítá­* sát, illetve szintentartását. A bölcsődei-óvodai ellátottság jó. A gyermeklétszám csökkenése miatt a bölcsődék kihasználtsága mérséklődött. A bölcsődei területen ezért három intézmény működését szüneteltetik; az épületeket más célra hasznosították. A kihasználatlan óvodákban speciális rendeltetésű egységek ki­alakítására törekednek, pl. több i i I I í i [ i

Next

/
Thumbnails
Contents