1986. március 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
45
I Vásárhelyi László művészeti igazgató, OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttes Pályafutásának négy évtizede alatt a néptánc-mozgalmi tevékenység or. szágosan elismert szakembere lett. Tevékeny , tagja a szakma országos és nemzetközi testületéinek, oktatói tevékenysége is kiemelkedő. II Reitter Ferenc dij" Issekutz György irodavezető-helyettes, Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat. Több mint három évtizede áll a főváros szolgálatában. Magasszintü mun-, kássága eredményei közül kiemelkedik a Dél-Pesti Ipari Vizmü, Nagy Felszini Ipari Vizmü I. ütem, Margit-szige- ti Vizmü. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a fővárosi lakótelepek viz- és gázellátási tervezése, valamint a főváros távlati fejlesztési terL i vének kialakításában. fl i dr. Preisch Gábor a Budapesti Városépítési Vállalat nyugdíjasa, címzetes egyetemi tanár. Munkássága a felszabadulás óta elválaszthatatlanul összekapcsolódott a főváros városrendezési terveinek ki- f dolgozásával. Néhány éven keresztül a főváros építésügyi igazgatását irányitotta. 1 & I j • I _______________________________________________________________________________ tt — 6 — i