1986. február 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

83

i í-76­A rendelkezésre álló előirányzatból felújításra kerül többek között a Ba.konyoszlopi Nevelőotthon, a Vakok Általános Isko­lája. és Nevelőotthona, a Bányai Júlia Nevelőotthon, a. 45. sz. Önálló Szakmunkás Kollégium, a Szász Ferenc SZMKI, a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola, az I. István és a Széché­nyi István szakközépiskolák. A tervidőszak második felében elkezdődnek a. Madách, az Operett és a Vígszinház teljes, illetve részle­ges felújítási munkái. A VII. ötéves tervidőszak alatt csök- 1 ken az uj indítású generál felújítások száma. Teljes felújí­tást csak abban az esetben indíthatunk, ha az épület bizton­ságos üzemeltetése a belső közművek, az épület és tetőszerke­zet súlyosan leromlott állapota, miatt részleges felújítások­kal már nem biztosítható. A minisztériumi fejlesztések közül jelentősek az ELTE és az MKKE, a Nemzeti Muzeum, a Szépművészeti Muzeum, az Egyetemi Könyvtár rekonstrukciója, a Nemzeti Színház, az ELTE Lágymá­nyosi uj épületének és a főiskolák kollégiumának épitése, va­lamint egy uj szlovák nemzetiségű iskola építésének indítása. A VII. ötéves tervidőszak sportfejlesztéseinek legfontosabb célkitűzése a lakosság, az ifjúság szabadidősportját elősegí­tő létesítmény!altételek bővítése, a tanuló ifjúság uszás-ok- tatásához többcélú fedett uszodahálózat kialakítása. E célok \ elérését többek között a lakótelepi szabadidőközpontok és uszo­dák lé^esítésével, a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójával, illetve kispályák építésének támogatásával kívánjuk megvalósí­tani. Budapest nagyértékü műemlékei a történelmi és kulturális örök­ség jelentős részei, egyben a város minőségéhez tartozó, jelle­gét tükröző idegenforgalmi értékek is. A műemlékek védelme és helyreállitása folyamatos munkát, kiemelt figyelmet, gyakran társadalmi összefogást igényel. fe HÍ . * fi v-1 ';«S® _

Next

/
Thumbnails
Contents