1985. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
237
I- 11 Az ügyfélszolgálati iroda évek óta eredményesen látja el feladatát, az azonnal intézhető ügyek számát fokozatosan bővitették. A munkavégzés tárgyi feltételei biztosítottak. Nehezíti a szakigazgatási szervek közötti kapcsolattartási., hogy az apparátus 6 csoportja a Tanács épületén kivül van elhelyezve. A lehetőségek adta keretek között megfelelő javulást és megoldást jelent a Szamuely u. 56. szám alatt készülő irodaépület átadása, amelyhez a kerületi Tanács jelentős támogatást kapott a Fővárosi Tanácstól. VI. A személyzeti munka irányitása,az apparátus káderhelyzete A Végrehajtó Bizottság a korábbi felügyeleti vizsgálatok tapasztalatai alapján a személyzeti és a kádermunka területén végzett munkát rendszeresen figyelemmel kisérte. Ennek során törekedett az apparátus szakmai színvonalának emelésére, a megfelelő káderutánpótlás biztosítására. A vizsgált időszakban nagyrészt külső forrásból tudatos minőségi cseréket hajtottak végre a vezetők körében. Öt osztályvezető személyében történt változás, amelynek eredményeként javult az osztályok munkájának szakmai színvonala és az osztályok közötti együttműködés. Jelentős erőfeszítéseket tettek a dolgozók szakmai és politikai felkészültségének javitása érdekében mind a képzés, továbbképzés, mind a megfelelő képzettséggel rendelkező uj dolgozók felvétele utján. Jelenleg a dolgozók 92,3 %-a rendelkezik a munkájához szükséges képesítéssel. /9.számu melléklet./ V, A személyzeti munka irányítását hosszú időn keresztül alacsony színvonalon, koncepció nélkül végezték. A jelenlegi személyzeti vezető beállításával - közel két év alatt - eredményes erőfeszítéseket tettek a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. A korábbi években rendkívül magas fluktuáció 1982. óta csökkenőben van, az utóbbi években az apparátus stabilizációja jelentősen javult. Fejlesztették a dolgozók anyagi ösztönzési rendszerét, a jutalomkeret 30 %-át célfeladatokhoz kötötten osztják el. i j m v ’ ~“gg , . :j5aj» ' —~ "