1985. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
347
~ ’ " w ’ ' "rá x— * , * *, .:e® I i Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Igazgatási Főosztálya Tárgy: Tájékoztató a Fővárosi Közterület-felügyelet 1985. óvi * tevékenységéről Tisztelt Végrehajtó Bizottság! \ A Felügyelet, működésének harmadik es "tendejében túljutott a kezdeti időszakra jellemző bizonytalanságokon, kialakult a feladat-ellátás rendje, összetettebbé vált szervezete. 1. A Fővárosi. Tanács Végrehajtó Bizottságának 231/1984. sz. határozata alapján kiemelt feladat volt az engedélyezett ra további ötven fős létszám mielőbbi feltöltóse. Ez év során 40 fő felvételére került sor, 1985. október 31-én az intézmény létszáma 86 fő, A közterületen ebből Felügyelői feladatot lát el 76 fő, (88 %). A felügyelői korátlag 36 év, középiskolai vég- s zettséggel rendelkezik 85 %-uk. A Felügyelet jelenlegi dolgozói - több száz jelentkező közül - mint a leginkább alkalmasak kerültek kiválasztásra, mégis 1985. során 18 fő vált meg az intézménytől, jórészt saját kezdeményezésre azért, mert a munkával járó terhelést nem bírták. 1 Feltétlenül szükséges azt is hangsúlyozni, hogy a felvett dolgozó csak elméleti és gyakorlati oktatás, egyenruhával való ellátás után (mintegy 3-4 hónap elteltével) kezdheti S meg önállóan hatósági ellenőrző munkáját. 2. Az intézményi létszám fokozatos növekedésével lehetőség nyilt arra, hogy a Felügyelet tovább folytassa szervezet- építő tevékenységét. A korábbi három mellett, ez évben további'KoTróm új alközpont kerül t kialakításra. Ezáltal növekedett a rendszerés és célellenőrzósekFe Be’vont terület nagysága. Az alközpontok területi megoszlását az l.sz. melléklet tartalmazza . A működés fokozatos kiterjesztése, az URH hálózat üzemeltetése indokolta a központi diszpécserszolgálat létrehozását . í I /+ A 1 •