1985. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

227

4 i i- 19 ­A nőm állami gondozott gyermekek örökbefogadásánál a leggyako­ribb eset az, hogy az egyik szüle elhalálozása, vagy a 3zülől< válása után az u.i házastárs fogadja örökbe a gyermeket. 1977-bon az örökbefogadások 52 %-ánál, 1904-bon J6 ...-ónál fordult elő o házastársi örökbefogadás. Az ország egyötödét kitevő fővárosban a gyámügyi és gyermekvédőim! hatósági feladatokat 1976-ban 05, iQOo-bun 93. 1984-ben lo7 fö látta el. A korüloti tanácsok - lehotősógeikon belül - erőfeszítéseket tottok a létszám emelésére és a mogfelölő képo3itéoü szakembe­rek alkalmazására. A gyámhatóságok munkatársainak szakmai felkészültségükön kivül komoly emberismerettel, élőt tapasztalattal in rendel!,ózniuk kell. Tevékenységük széleskörű jogi, pedagógiai, pszichológiai óo szociológiai ismereteket kivan, a jani végzettségűek sz.imára nem vonzó o munkaterület. Általában a pályakozdők vállalkoznak gyámhatósági ügyintézői munkakörre, do a túlzott szellemi és fizikai leterhelés, a nagy adminisztrációs terhek, az ulacsony anyagi megbecsülés miatt rövid időn bőiül eltávoznak o torülotről. A rendszeres, munkaidőn túli környezettanulmányok végzóoo szin­tén megterhelő. Az ügyintézők a szükséges környezettanulmányok Go M-át tudják csak elvégezni. A feladatok nehézsége és a ked­vezőtlen munkafeltételek következtében az át lúgosnál lenyomáson | nagyobb a fluktuáció. Az elmúlt öt óv alatt 134-on váltak inog a gyámhatóságtól. Vannak kerületek ahol teljesen, sőt kétszer háromszor kicserélődött az ügyintézői gárda. Az ügyintézők 57 %-a mindössze 1-2 óvó dolgozik a területen. A leterhelés mó- rósónok legáltalánosabb mutatója az ügyirat forgalom. 1976-ban 116.377. 1904-bon 156.429 ügyirat érkezett.(4.sz. melléklet). A gyámhatóságoknál magas az ügyfél-forgalom, gyakran előfordul, hogy ogy ügyintézőnél ügyfélfogadási időben 2o-Zo ügyfél is meg­jelenik • A növekedő munkaterhek mellett a gyámhatóságaink törg,Uo.dri.ei;_ a. ioíigzabáÍvok betartására ós az ügyfelek meggyőzésére• Azonban ***** *9 Minire, |, . _ X

Next

/
Thumbnails
Contents