1985. november 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

197

I- 9 ­megbiző fővárosi vagy kerületi szerv továbbá - hogy a tervfajtát illetően, ha az pl. nem kerületi megbízásban készülő úgynevezett "kisebb jelentőségű részletes rendezési terv", akkor mi a kerületi épitési hatóság kötelező tevékenysége. Az utasitás mellékletét az ÉVM által kiadott "területrendezési szabályok" c. tervezési segédlet, valamint a folyamatban levő területrendezési tervezések jegyzéke képezte. Ez utóbbi abból a szempontból volt különösen fontos, mivel a kerületi "megbizói" szerepkör ellátását - kizárólag az újonnan induló tervezések­nél szándékoznak bevezetni. . Ez a körülmény, valamint az, hogy az in­tézkedésre a VI. ötéves tervidőszak vége felé került sor, - amikor a VII. ötéves tervi városrendezési tervellátottság már biztosított volt,- a kerületi apparátus felkészülésére, hosszabb átmeneti időt biztosí­tott. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy azokban a kerületekben, ahol a kerületi általános rendezési terv elkészült /elsősorban a budai kerületek/,ott a tervezés során kialakult együttműködésben, a kerü­leti műszaki osztályok kellő tapasztalatot szerezhettek. Fontos szem­pont, hogy ezeket a terveket már a tervezési folyamat során megis­merték, igy hatósági munkájukban megfelelően érvényre juttatják, al­kalmazzák. Azáltal, hogy a városrendezési tervet ismerik, - az ügyfelek részére meg is tudják azt magyarázni, ezáltal az övezeti kérdésekre általános tervi problémákra irányuló panaszok, beadványok stb. száma csökkenhetett. Tapasztalataink azt is bizonyítják, hogy a tervek jóváhagyását megelőző lakossági részvétel, /fórumokon való megjelenés, véleménynyilvánítás, stb./ egyre intenzivebb. Különösen megmutatkozott ez egyes kerületi általános tervek ismertetésénél /a II.kerületnél már eddig 3 lakossági bemutatásra került sor/ de egyes részletes rendezési tervek esetében is. Ezek során a kerületi műszaki apparátus jól szerepelt és hasznos tevékenységet vállalt mind az előkészítésben, mind a viták összegezé­sében. A vitákon szembetűnő módon a tervek városrendezési és környezet 1 G I w ” " X i

Next

/
Thumbnails
Contents