1985. november 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
185
__________________ _ _ X * Wáfeí - MSf% 1 J- 9 szére kiadott utasitás az eljárás módját és menetét általában és részleteiben attól függően is tárgyalja, hogy az ÉVM utasitása szerint a megbiző fővárosi vagy kerületi szerv továbbá - hogy a tervfajtát illetően, ha az pl. nem kerületi megbízásban készülő úgynevezett "kisebb jelentőségű részletes rendezési terv", akkor mi a kerületi épitési hatóság kötelező tevékenysége. Az utasitás mellékletét az ÉVM által kiadott "területrendezési szabályok" c. tervezési segédlet, valamint a folyamatban levő területrendezési tervezések jegyzéke képezte. Ez utóbbi abból a szempontból volt különösen fontos, mivel a kerületi "megbizói" szerepkör ellátását - kizárólag az újonnan induló tervezéseknél szándékoznak bevezetni. . Ez a körülmény, valamint az, hogy az intézkedésre a VI. ötéves tervidőszak vége felé került sor, - amikor a * VII. ötéves tervi városrendezési tervellátottság már kialakult, - a kerületi apparátus felkészülésére hosszabb átmeneti időt biztosit. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy azokban a kerületekben, ahol a kerületi általános rendezési terv elkészült /elsősorban a budai kerületek/,ott a tervezés során kialakult együttműködésben, a kerületi műszaki osztályok kellő tapasztalatot szerezhettek. Fontos szempont, hogy ezeket a terveket már a tervezési folyamat során megis- I merték, igy hatósági munkájukban megfelelően érvényre juttatják, alkalmazzák. Azáltal, hogy a városrendezési tervet ismerik, - az ügyfelek részére meg is tudják azt magyarázni, ezáltal az övezeti kérdésekre általános tervi problémákra irányuló panaszok, beadványok stb. száma csökkenhetett. || Tapasztalataink azt is bizonyitják, hogy a tervek jóváhagyását megelőző i lakossági részvétel, /fórumokon való megjelenés, véleménynyilvánítás, stb./ egyre intenzivebb. Különösen megmutatkozott ez egyes kerületi , általános tervek ismertetésénél /a II.kerületnél már eddig 3 lakossági bemutatásra került sor/ de egyes részletes rendezési tervek esetében is. Ezek során a kerületi műszaki apparátus jól szerepelt és hasznos tevékenységet vállalt mind az előkészitésben, mind a viták összegezésében. A vitákon szembetűnő módon a tervek városrendezési és környezeti KISSI \ \ /v \ \ i I < __________ _____________ í —