1985. szeptember 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
97
Ez a hiány különösen érezhető lesz a tervidőszak végén; majd ezt követően jól átgondolt beiskolázással illetve a tanárok anyagi és egyéb irányú támogatáséval, helyzetük fokozatos javításéval ez a hiány megszüntethetővé vélik. A IX. tervidőszakban fog ismét gond jelentkezni a fentiekben vázoltak miatt. Pedagógus képzésre Itt is 6-8 évvel előre kell gondolni az adekvét beiskolázások céljából. Az időszakosan kieső állományi létszám évente mintegy 3,4 %-ra becsülhető a teljes tervezési időtávban. A számítások eredményeit a 7.sz. táblázat tartalmazza. JSzakmunkásképző és szakiskolai hálózat fejlesztése A szakmunkásképző iskola alapvető funkciói nem módosulnak. Változatlan marad a munkaerőigényekhez igazodó, a változó gazdasági 6a technológiai folyamatokhoz viszonylag gyorsan alkalmazkodni tudó, művelt szakmunkás nevelésének feladata. Tartalmi tekintetben azonban erősíteni kell ezen Iskolatípus közművelő jellegét mind a tanítási órákon, mind a tanórán kívüli munkában. Ennek érdekében változatos formák alkalmazáséval kell színesebbé, élménygazdaggá tenni a színházi, zenei, filmművészeti programokat a megértés és befogadás, az állandósuló belső igény kialakítása érdekében. Tantervi változások az országos fejlesztési tervben nem szerepelnek,csupán annyi módosítás várható, hogy jobb közismereti tankönyvek készülnek. A szakmai oktatás és képzés lényegében azonos szintű követelményei miatt a jövőben közös igazgatású szakközép- és szakmunkÓ8képző iskolákat kívánunk létesíteni. A r már működő - ilyen szervezeti felépítésű iskolák beváltak, s jó szervezeti keretet tudnak biztosítani mind a nevelő-oktató munka végzéséhez, mind az iskola és a vállalatok közötti kapcsolatok megerősítéséhez. Ez a szervezeti keret ugyanakkor elég rugalmas ahhoz, hogy a rendeskorúak oktatása mellett a felnőttek szakmai képzését is megoldja. 6® / í * ' ■■ á . i 94