1985. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

475

_ i | > 4 - -:jsmp I i d- 7 ­A befejezéshez közeledő átállítási munka a főváros lakosságának gázellátása szempontjából jelentős javulást;eredményez. Ez tette lehetővé a korábban jelentős részben ki nem elégíthető fűtési igények realizálását. Az átállitás megkezdése előtt /1970 vé­gén/ 80 ezer gázzal fütött lakás volt Budapesten, ez a szám 1985 végére kb. 300 ezerre emelkedik. A földgázha3ználat elterjedése sokatérően hozzájárul a hatályos Energiagazdálkodási Kormányprogram megvalósulásához, ezen belül az olaj és kokszkiváltás intenzifikálásához és az új fogyasztók nagyobb arányú bekapcsolásához. 1982 és 1984 között részben állami támogatással megépített 47 km vezeték lehetővé tette kb. évi 65.000 tonna fütő-és tüzelőolaj kiváltásának lehetőségét az ipari, kommunális és lakossági szektorban. Az új fogyasztók bekapcsolását illetően jelentős eredmény a he­lyierős gázvezetéképitések rendszerének bevezetése. Ennek kere­tében a főigazgatóság irányítása mellett a kerületi tanácsok beruházásában olyan vezetékszakaszok kerülnek megépítésre, mely­hez a szükséges cső és szerelvényanyagot a lakosság számára díj­talanul bocsátják rendelkezésre, az épités munkáját illetve költségeit pedig saját erőből vállalják. Ilyen módon a lakosság pénzeszközeinek bevonásával olyan bekapcsolások válnak lehetővé, melyekre a Fővárosi Gázmüvek forrásaiból nem kerülhetett volna sor. 1984 év végéig 102 lem megépült helyierős vezeték kb. 10.000 fogyasztó bekapcsolását tette lehetővé, ezek az értékek 1985.év végéig kb. 180 km-re illetve 18.000 bekapcsolt fogyasztóra nö­vekednek. flC ) ./. 4 l J j _____________________________________________ | | í : _______________________________________=±_____i

Next

/
Thumbnails
Contents