1985. június 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
239
* < • *** --msp i- 3 Az anyavállalati feladatok megszűnésével a Teve utcai központ szükségtelenné válik, értékesítésre kerül. Ebből a visszapótlás, valamint az 1985. I# félév során az alvállalat működéséből, a kereskedelmi tevékenység veszteségéből stb. keletkező költségek rendezhetők, és maradvány is képződik. A háttérfeladatok ellátására a jelenlegi leányvállalatok gazdasági társulás - közös vállalat - alapítását határozták el. A gazdasági társulás létrehozásának elsődleges célja, a lakáskarbantartó tevékenység végzéséhez szükséges készülékek, szerelvények, alkatrészek összefogott megrendelése, beszerzése, raktározása és értékesítése. E feladat ellátásának tárgyi feltételeit a Határ úti telephelyen elhelyezkedő raktárbázis egy része biztosítja, a személyi feltételek - részben az anyavállalat megfelelő apparátusából - rövid idő alatt megteremthetők. Az anyagforgalmazáshoz szükséges forgóalap forrása a Határ úti telephely másik részét képező és feleslegessé váló kétszintes nagy raktár hasznosításával /bérbeadás, vagy értékesítés/ biztosítható. A közös vállalat létrehozásának további célja a szolgáltatás elért színvonalának fenntartása érdekében a felvevőhelyek /pl. Dohány utca/ és az értékesítő bolthálózat közös üzemeltetése, valamint a vállalat dolgozóinak ellátását biztositó szociális létesítmények /üdülők, orvosi rendelő/ közös fenn- i* tartása, s néhány, vállalatonként külön-külön csak jelentős U költségtöbblettel ellátható funkció /pl. polgári védelem, tűzrendészet, műszaki fejlesztés, beruházás stb./ közös megoldása. A leányvállalatok önállósulási kezdeményezése nyomán megvizsgáltuk az önálló vállalatokká alapitás feltételeit. ’iiVYI | m I \ » j