1985. június 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
101
________ f, ■» F i ‘ - 4 Elnök.: összefoglalójában elmondja, hogy az M/0 autópálya megépítése alapvető érdeke a fővárosnak. Javasolja, hogy a teljes megvalósitás időbeni ütemezése miatt a Végrehajtó Bizottság csak az első kivitelezési szakasz vonatkozásában foglaljon állást. Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság az első szakasz első ütemének / 6.számú főforgalmi ut - M5 autópálya között/ megvalósításával értsen egyet. Az első szakasz második /Ml autópálya - 6. számú főforgalmi ut között/ és a harmadik /M1-M5 autópályák között/ épitési ütemének megoldásával és az uj nyomvonal kialakításával elvben értsen egyet a Végrehajtó Bizottság. A Közlekedési Minisztériumot javasolja felkérni arra, hogy végeztessen további vizsgálatokat, és a lakossági, illetve a kerületi tanácsok észrevételei figyelembe vételével alakítsák ki az autópálya budai hidfő csomópontját, és az uj 6 . számú ut megfelelő városközpontirányitásu kapcsolatát. Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság a kivitelezés 2.,3.,4. szakasza tekintetében ne foglaljon állást. Szükséges azonban, hogy a Közlekedési Minisztérium - az 5. számú főút és az M5 autópálya közötti uj nyomvonal figyelembe vételével - a 2.,3., 4. szakasz nyomvonalainak alternatív javaslatát készítse el, a területfelhasználás, a lakossági érdekek fokozott figyelembe vételével, különös tekintettel a szanálások minimálisra csökkentésére, és a környezetvédelmi szempontok kiemelt érvényesítésére. A vizsgálatba vonják be a fővárosi és a kerületi tanácsok szakigazgatási szerveit, amelyek vizsgálják felül az épitési tilalmak fenntartásának indokoltságát. A Közlekedési Minisztérium az igy kialakított alternatív javaslatról a 2-3. szakasz vonatkozásában 1988-ban; a 4. szakasz vonatkozásában 1990-ben tájékoztassa a Végrehajtó Bizottságot. A kivitelezésnél fokozott gonddal járjanak el a forgalom folyamatos fenntartása, a lakosság minél kisebb zavarása, a természeti értékek fokozott védelme érdekében; és a lakosságot még az épités kezdetét megelőzően, majd az épités alatt folyamato- san tájékoztassák. /o/f-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------/ i