1985. január 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
154
\ ) mintegy negyede komfort nélküli. A felépült lakások 62 százaléka állami lakás, ennek aránya és mértéke a lakásépítésre fordítható tanácsi fejlesztési eszközök csökkenése * miatt az utóbbi években sokkal (1984-ben mintegy 30 százalékra) mérséklődött, ezzel egyidejűleg azonban növekedett a magánerőből való lakásépítések aránya. A csökkenő államilakás-építés és a magánerőből való lakásépítés egyre növekvő költségei miatt a fiataloknak és a legkisebb jövedelmű családoknak a lakáshoz való juttatásában nagy feszültségek tapasztalhatók. A közelmúltban megkezdődött a fővárosi telekgazdálkodási rendszer korszerűsítése. r 1971-1980 között 61 ezer tanácsi kezelésű lakást újítottak fel. Az 1980-as évek elején meggyorsult ez a folyamat, és 1983. év végéig csaknem 30 ezer lakást újítottak fel, s megközelítőleg 35 ezer lakást korszerűsítettek. A fővárosi lakosságnak mégis majdnem az egyötöde — elsősorban a belső kerületekben - leromlott állagú, korszerűtlen lakásokban él. Az övezetben az évtized során 30 ezer lakás épült fel, nagy többségük (85 százalékuk) magánerőből; a lakásállomány mintegy 25 százalékkal gyarapodott. Az állami lakások építése az övezet városaira és néhány kiemelt szerepkörű nagyközségre összpontosult. Az állomány alapterületc és szobnszám szerinti összetétele javult, az átlagos alapterület a fővárosi lakásokét több mint 30 százalékkal meghaladja, s nagymértékben csökkent az egyszobás lakások aránya. A magánerőből való lakásépítéshez kapcsolódó infrastruktúrát egyre növekvő arányb;ui a lakosság saját erejének bevonásával fejlesztették. 1981 és 1983 között az övezetben 10 700 lakás épült lel (ezzel az övezeti települések lakásállománya 140 ezerre nőtt). Az állami lakásépítés aránya rendkívül alacsonyra (5%) csökkent. I A víztermelő teljesítmény az 1970. évi 860 ezer m3/nap értékről 1983-ra több mint 1,4 millió m3/napra növekedett, s ilyenformán egyre biztonságosabban látja cl a fővárost és az övezet tíz települését. A meglévő ivóvíztároló teljesítmény 330 ezer m3 (a napi átlagtcrmclésnck 35 százaléka). Az övezeti települések többségét térségi vízrnű- I vek, regionális ellátórendszerek látják el. A vízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakásoknak az aránya a fővárosban 85 százalékról 1983-ra 95 százalékra növekedett; az övezetben ez az arány 52 százalék. A főváros belső kerületeiben a vízvezeték-hálózat felújításának üteme elmaradt a szükségestől. A fővárosban a csatornázás nem tartott lépést az ivóvízellátás fejlesztésével. A közcsatorna-hálózatra kapcsolt lakásállomány 76 százalékról 1983-ig 82 százalékra növeke- y dett. A csatornahálózat nagy hányada elavult, s a keletkező szennyvíznek az 1984-ben elkészült Észak-pesti tisztítótelep üzcmbehclyczésével is csak mintegy 20-22 százalékát tisztítják biológiaiing. Az agglomeráció családi házas településein a szennyvizeket javarészt helyi megoldással helyezik cl és kezelik, ezért ott a talaj és a talajvizek szennyeződnek. Az övezetben a közcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakásoknak az aránya mintegy 12 százalék. A fővárosi csatornahálózat az övezetben keletkező szennyvizekből jelenleg csak a kerepestarcsai kórház szennyvizét fogadja. A Vúlamosenergiával való ellátás elvileg teljeskörü, a kisfeszültségű hálózatok fejlesztése azonban nem tartott lépést a növekvő szükségletekkel, ezért bizonyos körzeteket Kfo i I —--------------------------------------------------------------------------r' 1
