1985. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
81
, I f - ? \ I tézkedés mellékleteként megküldött, a vállalatok előzetes besorolásához adott szempontokból is ezt értelmeztük. Vállalatunk létszáma az 500 főtől lényegesen nem tér el, ezért javasoljuk, hogy vállalatunk a dolgozók közgyűlése vezetésével működő kategóriába kerüljön besorolásra. Ez az elképzelés változatlanul biztositja, hogy vállalatunk a lakosságot képviselő Fővárosi Tanácshoz tartozónak árezze ma- ' gát és elsődlegesen annak érdekeit képviselje munkája során. Megjegyezzük, hogy vállalatunk a Fővárosi Tanács VB. döntése értelmében még 1983. évben leányvállalatot hozott létre és azt - ugyancsak a tanácselnökhelyettes által kiadott szempontok, valamint a már megjelent rendeletekre figyelemmel - a dolgozók közgyűlése vezetésével működő irányitási formában kívánnánk működtetni. Kérem T. Főosztályvezető elvtársat, hogy az uj vezetési formára vonatkozó előzetes javaslatunkat az átsorolásnál figyelembe venni szíveskedjék. A vállalat és leányvállalata működésére vonatkozó jellemző ada- • tokát tartalmazó táblázatot mellékeljük. Budapest, 1984. november 15. Mellékleti Elvtársi üdvözlettel * i s „ «- r ti J A-/ I ti,, vy -’.p' I IMI* 4...Í t—••'*'.«, . / Dr. Ballá! Mihál// ’ igazgató f % / %\ ■ i !---------------------------------I