1985. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
36
r jelentős szerepet játszik, A Fővárosi Közterület-felügyelet létszámának további 5o fővel való növelésére vonatkozó 231/1984.sz. V.B. határozat végrehajtásának előkészítése folyamatban van. Ugyanakkor kívánatosnak tűnik, hogy a rendőrség is nagyobb figyel- met fordítson a tisztasággal és renddel összefüggő szabálytalanságok megszüntetésére, A kerületközi szabálysértési hatóságok létrehozatala lehetővé tette a szabálysértési ügyintézés hatékonyabbá tételét. E hatóságok tevékenysége fejlődött, de ez még nem kellően tükröződik a közterületek állapotában. A rendet és tisztaságot sértő szabályséi’tések miatt emelkedett a feljelentések száma ós a felolősségrevonás eredményessége /figyelmeztetés, bírságolás./ A kiszabott bírságok átlaga is növekedett. 6,/ Tudatformálás, nevelés. Az óvodai és iskolai nevelésben egyre nagyobb hangsúlyt kap az intézmények és környékük, a lakókörzet rendjének, tisztaságának megóvása. A pedagógusok a gyermekek bevonásával, aktiv cseleked- tetósével, kiállítások rendezésével törekednek a helyes szokások kialakítására. Az iskolákban egyre gyakrabban bekapcsolódnak a tanulók az intézmények takarításába, az épületek, az udvarok lomtalanításába, környezetük rendbetételébe. Az iskolák a sikeres nevelési tevékenység részének tekintik a tiszta, rendes környezet kialakítását, a tanulók ezen célra történő aktivizálását. A főváros tisztasága érdekében folytatott felvilágo3itó-propaganda - tevékenység minden évben az egészségnevelés kiemelt munkatervi feladatai között szerepel. Az ifjúság jelentős része részt vesz a tisztasági mozgalomban /"Tiszta iskola, egészséges ifjúság", "Tiszta tábor-egészséges raj"/. 1983-ban 18.54o fiatal tekintette meg a Fővárosi Egészségnevelő Intézet által kölcsönzött nevelő filmeket. A felnőtt lakosság részére Írásos, rajzos tájékoztatók készültek és a főváros rendjének, tisztaságának kérdése minden kerületi "Egészségnevelési napokon" a programban szerepel. A fővárosi filmszínházakban hétféle filmet vetítenek a környezet- higiéniáról, a levegőszennyezésről, a természetvédelemről és a természetjárásról. i i- 11 -