1984. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
55
I 1 ) - ? 7. O-hoz A Vhr. 7* 0 fi/ oekezdésében foglaltaknak megfelelően a pályázati hirdetményben az elhelyező hatóság a helyiség rendeltetését, felhasználásának célját, stb. az általa ismert elhelyezési igények és a helyiség adottságai, valamint a Vhr. 9. S-ban említett szakhatóságok és más szervek állásfoglalásának figyelembevételével határozza meg. A jogszabály nem határozza meg a szakhatóságok és más szervek megkeresésének határidejét, valamint azt, hogy a megkeresések teljesítésétől számított milyen időtartamon belül kell a pályázati hirdetményt közszemlére tenni. Ezekre a határidőkre vonatkozó rendelkezést tartalmaz a tervezet. A pályázók a kiutalni kért helyisépret megtekinthetik. Ennek időpontját illetve időpontjait azonban a megtekintést biztositó kezelő meghallgatásával kell meghatározni. A jogszabály előírja, hogy a pályázati hirdetményt a tanács hirdetőtábláján és a helyiségen kell közszemlére tenni. A tervezet ezen túlmenően az ügyfélszolgálati irodákban való közszemlére tételt is előírja. A pályázati tárgyalás megtartásánál: határidejére vonatkozó rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy az üres helyiségek mielőbb hasznosíthatók legyenek. I 1 A pályázati hirdetmény ti | 8. ü-hoz A pályázati hirdetmény tartalmát a Vhr. 7* a /3/ bekezdése határozza meg. A tervezet azért ir elő további tartalmi elemeket , hogy a pályázók a pályázat fővárosi sajátosságoknak megfelelő feltételeiről és módozatairól kellőképpen tájékozódhassanak. í bí , I ______________________________________________________________________________________ I II' L~" ' ' ” I