1984. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

8

I í ) A lakóterületi munka erősítése érdekében figyelemmel kíséri a lakóbizottságok működését. Tájékoztatásukra havonta fórumokat szervezünk, gondot fordítunk állományuk rendszeres kiegészítésére. Adottságainknak meg­felelő mértékben közösségi helyiségeket is biztosítottunk számukra. Megszerveztük a kerület országgyűlési képviselőivel való éves tanácskozásokat, amelyeken — a képviselők személyes tájékoztatásán túl — hathatós segítségüket is igényeljük. b) A kerületi Pártbizottsággal kapcsolatunk elvi alapon nyugszik. A Pártbizottság rendszeresen állást foglalt a legfontosabb társadalompolitikai és kerületfejlesztési kérdésekben. Esetenként együttes üléseken határoztuk meg legfontosabb tennivalóinkat, de a Tanács tisztségviselői önálló előterjesztésekkel is szerepeltek a Párt­végrehajtó Bizottság ülésein. A Pártbizottság elvi irányító, segítő, ellenőrző tevékenysége az elmúlt 5 év során folyamatos volt, és eredmé­nyeink forrását jelentette. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának határozatai a kerület - fővárosi szinten kiemelt - gyors fejlődé­sét biztosították. Állásfoglalásai Újpest hosszútávú perspektíváját is meghatározzák. A Végrehajtó Bizottság tagjainak a kerület testületi ülésein való részvételét is minden esetben a segítőkészség, további útmutatás jellemezte. A Fővárosi Tanács tisztségviselői jól ismerik a kerület helyzetét. A beszámolási időszak alatt megkülönbözte­tett segítséget kaptunk részükről városfejlesztési, ptlnzügyi-gazdálkodási, ellátási, művelődéspolitikai fel­adataink megoldásához. Nem számszerűsíthető, de a kerületi munkát nagymértékben segítette a helyi vezetési gondok iránt tanúsított személyes figyelmük, segítőkész, emberi hozzáállásuk. A Fővárosi Tanács szakigazgatási szerveivel, azok vezetőivel kapcsolatunk jó. A feladatok elvégzése iránt támasztott jogos igényük mellett a munka érdekében történő tanácsadás, segítségnyújtás jellemzi kerületi tevékenységüket. A HNF IV. ker. Bizottsága Elnökségével együttműködési megállapodásunk van, amelyet rendszeresen át­tekintünk és szükség szerint megújítunk. Kapcsolataink elsősorban a lakóterületi politikai munka végzésére terjednek ki, és eredményesek. Ugyancsak eredményesnek tartjuk kapcsolatainkat a KISZ kerületi Bizottságával, a Vöröskereszt kerületi szervezetével és a kerületi Szakmaközi Bizottsággal. A KISZ-szel és a Szakmaközi Bizottsággal együttműködési megállapodásainkat idén újítottuk meg. A tanácsi munka eredményességét és a törvényesség betartását segíti elő a Végrehajtó Bizottságnak a ker. Ügyészséggel, Bírósággal, Rendőrkapitánysággal és a Népi Ellenőrzési Bizottsággal való konstruktív kapcsolatai. A kerület vállalatai, intézményei segftettek megoldani fejlesztési célkitűzéseinket. Különösen kiemelkedő az , „Egy üzem, egy gyermekintézmény” keretében kapott folyamatos támogatás, és a Művelődési Ház építéséhez nyújtón segítség. A XV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságával - a két kerületre közös vállalati, intézményi, munkamegosztási adottságaink alapján — többoldalú, rendszeres kapcsolatunk van. Munkaterveinket egyeztetjük. A Végrehajtó Bizottságok évente együttes üléseket tartanak. A tanácsok tisztségviselői, szakigazgatási szerveinek vezetői között — a két kerület életére kiható kérdésekben — rendszeres munkakapcsolat alakult ki. Külön köszönetét érdemel a XV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának sokoldalú, jelző tevékenysége, valamint a XV. ker. Tanács vezetésének káderkérdésekben nyújtott segítsége. A III. és XIII. kerületi Tanácsokkal kapcsolatunk eseti jellegű, a szakigazgatási szervek tevékenységére, rész­kérdésekben való tapasztalatszerzésre korlátozódik. s !--------------------------------------------------------------- l ^ ■ 's " ' - - ■ ■--------wmmzrsrr—i

Next

/
Thumbnails
Contents