1984. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
336
I I »- 9 iskolák helyzetét, gondjait, dr. Pénzes János: Véleménye szerint igényes, sok szervvel egyeztetett előterjesztést tárgyal a VB. A könnyebb megértés érdekében azt javasolja, hogy a tanácsülés! beterjesztő anyagban 5-6 oldalon foglalják össze a koncepció lényegét, a fő tendenciákat. A jelenlegi részletes előterjesztés kivonatát kellene adni, az pedig munkaanyag, számítási anyag lehetne. A Tanács előtt szükséges hangsúlyozni, hogy a középtávú és az éves tervek készítésekor kell a konkrét lehetőségeket vizsgálni. A VII. ötéves terv időszakára vonatkozó számításokat részletesen el kell végezni. Felvetődik, hogy a következő tervidőszakban szükséges-e 5500 óvodai férőhelyet létesíteni. Már most módosítani kell az 1985-ös elképzeléseket, a Káposztásmegyeri lakótelep épitési üteme miatt. A tervezet az óvodai és az általános iskolai ellátást az egyes kerületek lakosságszáma alapján tervezi meg. Nem tud számolni azonban a kerületek közötti lakosságszám változással, az átköltözésekkel. Néhány koncepcionális kérdés is felvetődik az előterjesztéssel kapcsolatban. így pl. az agglomerációs övezetből jelentkező igények kielégítésének a mértéke. Megítélése szerint az alapigényeket, igy az óvodai és az általános iskolai ellátást is helyben, tehát a községekben kell biztosítani. A beruházások mellett komoly gondot kell fordítani az intézmény-felújításokra és korszerűsítésekre, a bővítésekre, az átcsoportosításokra és az átminősítésekre. Nem tartja reálisán elérhetőnek, hogy minden igényt az egyes területeken helyben, nagyobb utazás, illetve utaztatás nélkül elégítsenek ki. Nem ért egyet azzal, hogy beruházási, részletes közgazdasági számításokkal egészítsék ki a jelenlegi előterjesztést, Véleménye szerint a tervezet a feltételrendszer fejlesztésére koncentrál, nem igazán oktatás-politikai fejlesztési koncepció. Sok ismeret hiányában ilyen koncepció eddig nem is születhetett, Jassó Mihály: Meggyőződése szerint a Művelődésügyi Főosztály igen jelentős munkát végezett a koncepció kidolgozásával. Elismerés illeti a tervezet készítőit. Úgy érzi, az előterjesztés cime és tartalma nem fedi egymást pontosan. Az anyag fogyatékosságának tartja, hogy nem vázolja fel, milyen irányt kellene követni az oktatás-nevelés területén, milyen követelményt kellene támasztani, mi a cél 2000-ig. Valamit feltétlenül szólni kell erről az elképzelésről. Ehhez kapcsolható a feltételrendszer. Hangsúlyozni kell, ZIQ L_---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I