1984. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
330
I ütemtervben is. dr. Pénzes János: A beszámolóban szereplő anyagi kihatású felvetésekkel kapcsolatban (pl. kereskedelmi létesítmények fejlesztése) megjegyzi, hogy a VII. ötéves terv kerületi előkészítésének időszakában - megfelelő számítások alapján - meg kell vizsgálni azok indokoltságát, szükségességét, a lehetőségett két, A célcsoportos lakásépítéshez kapcsolódó járulékos létesítmények egy része ebben az évben is fővárosszerte késedelmesen készül el. Ezért indokolt, hogy a gyorsitás érdekében megfelelő intézkedések szülessenek. Megnyugtató, hogy a művelődési házhoz pótlólag biztosítandó lo millió Ft-os összeg megoldja a kerület ezen gondját. Szivesen hallott volna arról, hogy a szabálysértési tevékenység gyenge színvonala összefüggésben van-e a szervezeti konstrukcióval. Megítélése szerint a beszámoló önkritikus, feltáró jellegű. A kiegészítő jelentéssel együtt vizsgálva megállapítható, hogy a jelentős fejlődés, az eredmények mellett meglehetősen sok gond, probléma is van a kerületi tanácsi munkában. Farkasinszky Lajos: Az egyes területeken jelentkező - pl. a házi szociális gondozás iránti - igényeket pontosan kell ismernie a kerületi tanácsi szerveknek, a vezetésnek. E nélkül az igények kielégítéséhez szükséges feltételek nem biztosíthatok. Szól a kerületi művelődési ház építésének gondjairól. Ezek egy része a kerületi tanácstól független, más része azonban a kerület által ^ választott megoldás eredménye. Az egyértelmű kerületi nyilatkozat ellenére sem biztos abban, hogy a pótlólagos támogatás e gond megoldására elegendő. Pataki Béla: A IV. és a XV. kerületi Tanács munkája sok területen kapcsolódik egymáshoz. Az irányításban való együttműködés megkezdődött. Kezdeményezéseiket a IV. kerületi ^ Tanács vezetése készségesen fogadja. Úgy érzi azonban, hogy a XV. ker. VB. keményebb követelményeket támaszt az érintett szervek- j kel szemben. Az igények összhangba hozása érdekében a két kerület tisztségviselői az együttes ülések előtt egyeztetik álláspontjukat, Megítélése szerint a szakigazgatási szerveket is jobb együttműködésre kell késztetni. A XV. kerület ennek érdekében mindent megtesz. Úgy Ítéli meg, hogy a IV. kerületi apparátusban is erősíteni kellene a lakosságcentrikus szemléletet. Véleménye szerint a szabálysértési munka hiányosságai nem alkalmasak az e konstrukcióval kapcsolatos következtetések levonására, ugyanis sok személyi | L A ___j I I I- 3 -