1984. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

559

I- 4 ­felülvizsgálat és az előkészítés lehetővé teszi, célszerű a ta,- nácstagi beszámolókkal összekötni a, lakébizottság kiegészíté­sét./ Ahol ez nem lehetséges, folyamatosan kell gondoskodni a,z aktivahálózat teljessé tételéről, úgy, hogy ez 1984* szeptember végéig mindenütt megtörténjen. A lakébizottságok kiegészítésének, illetve ujjáválasztásának szervezése és lebonyolítása, során a, HNF Budapesti Bizottságá­nak Titkára és a Fővárosi Tanács V.B. Titkára, által 1979-ben kiadott irányelvet kell - értelemszerűen - alkalmazni. III. A tanácstagi beszámolók és a, lakébizottságok felülvizsgálatá­nak, kiegészítésének sikeres megszervezése érdekében az előké­szitő munka és a lebonyolítás időszakában is érvényesülnie kell a körzeti pártszervek, népfront szervek, lakóbizottságok és a tanácsi apparátus széles körű együttműködésének. A tanácstagok jobb felkészítésével, a politikai szervező és a, mozgósító munkára való nagyobb odafigyeléssel kell elősegíte­ni, hogy a, beszámoló a tanácstag személyes tevékenységét is ér­tékelő fórum legyen, s a, tanácstagi beszámolók ne váljanak "pa­nasznappá”. Ezért a tanácsi szerveknek is még több figyelmet kell fordítani a tanácstagok felkészítésére, a. differenciált segitségnyuj tásra. ♦ Kérem tanácselnök elvtársa,t, hogy a kerületi tanács végrehajtó bizottsága elé, a, tanácstagi beszámolókra, valamint a, lakóbi­zottságok felülvizsgálatára és kiegészítésére a javaslatot a fenti ajánlás alapján terjessze elő. f Buda, pest , 1984- február / b . y /<£ " ‘ \ Elvtársi ü/vüzlettel: / fiú . MÁjá \o pl /: Dr. Nyij/ő /RozÁá.fay 7 I ífa MM ^ j "" J u" WT ' '

Next

/
Thumbnails
Contents