1984. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
283
mozódott - elsősorban a feltételrendszer területén mutatkozó - hiányosságok rövid időn belül megoldódnak. Ilyen igények voltak pl.- A különböző ellátóttságu intézmények között csökkenjen a szinvonalkülönbség, úgy, hogy az eddig jobban ellátott intézmények színvonala ne romoljon, holott a jelenlegi pénzügyi helyzetben igen nagy erőfeszitésre van szükség az elért átlag szinvonal tartására is.- Évek óta jelentkező igény, hogy az általános iskolákban legyen gondnok, akinek feladata az iskola állagának ellenőrzése, a takaritó személyzet irányítása, kisebb javítások elvégzése.- Az adminisztráció csökkentésére irányuló törekvést többen úgy értelmezték, hogy a GAMESZ megalakulása után semmiféle gazdasági adminisztrációs feladat nem marad az iskoláknál. 4 ft A GAMESZ-ok megalakulását sok ellenvélemény kisérte, s működésűk körül ma is nagy viták folynak. A GAMESZ-ok létrejöttét az intézményvezetők egy része úgy értelmezte, hogy csökkenteni kívánják önállóságukat, az oktatás feltételeinek megteremtésében szerepüket. Ez általában annak volt tulajdonítható, hogy a szervezéssel > egyidőben az érintett intézményeket nem, vagy nem egységesen tájékoztatták a szervezetek létrehozásáról, annak okéiról és céljairól, és az uj tipusu gazdálkodás tervezett módszereiről. Nem segítették a szervezési munkát a sajtóban, rádióban közzé tett nyilatkozatok, amelyek a legtöbb esetben nem kellő mértékben utaltak a gazdasági szükségességre, a hatékonyabb gazdálkodási forma életrehivása érdekében tett erőfeszítésekre, hanem osak egy-egy - nem is a legjellemzőbb - példa alapján személyes érzelmek felkavarására szolgáltak. Meg kell jegyezj L ___________________________________________________________________________________________________________ j ii ^ 41(| ^'i ^J *"' 11 *—’ ■ ■ ■ ■ ~^~ ,~m^/iÉÉÉíKOBs^i^ i I ft