1984. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
9
> -7Erre a 11.sz.mellékletben, 3 alternatíva bemutatásával teszünk javaslatot. Az uj javasolt parkolási díjrendszerben az eddigi dijak felemelésén túl szükségesnek tartjuk egy un. kiemelt /K/ kategória bevezetését is, a legforgalmasabb belvárosi parkolóhelyeken. Ezzel a jövőben háromféle /K,A,B/ kategóriájú fizető parkolóhely lenne a Fővárosban. A díjtételtől függően a büntetési összeget is célszerűen emelni kell. /Ez ma a í.-Ft-os díjtétel tízszerese, 40.-Ft, javaslatunk szerint ennek 500,- Ft-ra történő emelése szükséges./ Az uj díjtételek bevezetéséhez a meglévő parkolóórákat át kell alakítani, ez azonban megoldható.^A parkolási dijak emeléséhez előzetesen az Országos Anyag- és Árhivatal egyetértését is meg kell szerezni. A bevezetendő tarifaemelésre vonatkozó döntéstől számított két héten belül a bevezetés műszaki háttere megteremthető . Megjegyezzük, hogy a megmaradó, belső harmadban levő szabályos belvárosi parkolóhelyeken 1984-ben is tovább nő a fizető parkolóhelyek számaj kereken 300 db-bal. Az intézkedés lényege, hogy erőteljesen a tér- és időbeli, hangsúlyozottan a tarifális szabályozás irányába fejleszteni a belvárosi parkolási rendszert, ezzel szorítva még inkább ki tervszerűen a térségből a hivatásforgalmat . 2.3* A belvárosi lakosok parkolási lehetőségei A belvárosi területen élő gépkocsitulajdonosok részére 1982-ben kísérleti jelleggel kedvezményes parkolási engedélyt vezettünk be, az V.ker. Tanács egyetértesevei. E szerint - a parkolóórák kivételével - a kedvezményezett 16-18 óra közötti időszakban az ösz- szes V.kerületi fizető parkolóhelyen parkolhat. A rendszer továbbfejlesztésével a belvárosi gépkocsitulajdonosok helyzete Ijavitha- tó. Erre az alábbi javaslatot dolgoztuk ki: A./ Időszakos engedély, mely munkanapokon 16-18 órától, ill. reggel 8-9 óráig érvényes, valamint szombaton egész nap; /3 hónap időtartamra váltható 150.-Ft illeték ellenében/. B./ Napközbeni engedély azok részére akik valamilyen okból kénytelenek napközben is lakóhelyüket felkeresni; /I hónap időtartamra váltható 200.-Ft illeték ellenében/. 2.4. A P+R rendszer továbbfejlesztése v A^jelenlegi 3*ooo db parkolóhely 1984. végéig további 880 db-bal bővül /ld.intézkedési terv/. A fentiekben vázolt intézkedés-soi'ozat gyakorlatilag az egész Főváros, de ezen belül is fokozott mértékben az V.kerület lakosságát érinti. Tekintve, hogy a rendcsinálás fokozott ellenőrzéssel, parkolóhelyek megszűnésével, tarifaemeléssel jár, nagy velóaszinüség- gel nem fog találkozni mindenki^megértésével. A feszültebb^ értet- lenebb reagálások azonban véleményünk szerint megfelelő előkészítéssel csökkenthetők.Ezért fontosnak tartóttűk,hogy már a Várospolitikai munkabizottság elé terjesztett anyagot is egyeztessük az J 3 i-— i ! 1 ~ J"1 '