1984. május 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

115

I te- 2 ­Kifejtette a Főügyészség azt az álláspontját, hogy megitélése sze­rint a jogalkotói szándék a Dunára néző panorámát kivánta lakbér­növelő tényezőnek tekinteni, s az a tény, hogy a vitatott lakások ablakaiból, erkélyeiről korlátozott mértékben látszik a Duna, nem azonos a közvetlen Dunára néző lakás fogalmával. Megjegyezzük, hogy az épület földszinti, I. és II. emeleti lakásainál, valamint a IX. ker. Közraktár u. 22. sz. épület földszinti, I. és II. emele­ti lakásainál, ahol a Dunára nyitottságot a beépités valóban aka­dályozza, a lo %-os növelést a vállalatok nem alkalmazták, illetve ahol erre sor került, a jogorvoslati eljárásban a Főigazgatóság Lakbérközlési vitát Felülbiráló Csoportja, vagy a VB. titkár törölte. A Fővárosi Főügyészség óvása alapján az ÉVM indítványozta, hogy Végrehajtó Bizottsági szinten kerüljön meghatározásra a "Dunára néző lakás" fogalma, annál is inkább, mert csak ezt követően le­het konkrét vitában érdemben határozatot hozni. Felvetette, hogy a fogalom meghatározásánál utalni kellene a Dunára látás látószö­gére, s az épületek fekvésének Dunától mért távolságára. Véleményünket, s egyben állásfoglalásra vonatkozó javaslatunkat az 1. sz. melléklet tartalmazza. Megjegyezzük: az álláspont egyeztetése során a Fővárosi Főügyész­ség a 2. sz. mellékletben foglalt indokkal az állásponttal nem ér­tett egyet, a fogalmi meghatározásnál változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a lo %-os emeléshez a Dunára rálátás feltétlen szük­séges. A Főügyészség véleményével már csak azért sem érthetünk egyet, mert a Duna látványa, a Dunára rálátás nem csak a közvetlen kör­nyezetében és a felsorolt utakon elhelyezett épületeknél adott, hanem a folyó látása a magasabban elhelyezkedő, a Duna-parttól távol lévő budai részeken, és a Duna teljes fővárosi szakaszán is biztositott. Ha a jogszabályalkotó a Duna látását akarta vol­na lakbér mértékét növelő tényezőként alkalmazni, akkor a Duna j ~------------------------I-------------------llll ~ —~ 1 1 to j |

Next

/
Thumbnails
Contents