1984. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

208

r , i- 6 ­mmm A VB. 1983. április 27,-i ülésén - a korszerűsítéssel, illetve átszervezéssel kapcsolatos határozatok végrehajtásáról szóló tá­jékoztató tárgyalása során - 235/1983,sz. határozatával utasitot­ta az Egészségügyi Főosztály vezetőjét, hogy az egészségügyi ága- ; * zat területén felmerült problémák (intézmények és kerületek kap­csolatrendszerének szabályozása, családpolitikai csoportok tevé­ig kenysége, hatósági jogkör gyakorlása, szakmai irányitás stb.) mog­I oldására, illetve rendezésére a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: folyamatos Felelős; dr. Varga Árpád I A Főosztály jelentései a következőkben összegezhe­tők : a./ Az egészségügyi intézmények irányitási rendszeré- fi ben lényeges változást eredményezett az egészség- ügyi integráció. Erre tekintettel a Főosztálynak fo erősitenie kellett kerületi kapcsolatait ós ki kellett alakítania új szervezeti rendjét, annál is inkább, mert valamennyi kerület igényelte a kerületi tanácsok ós az integrált intézmények kö­zötti kapcsolat javítását. E célból változtattak t 5 jj a Főosztály belső szervezeti struktúráján. Egy- >. séges lett a Gyógyitó-megelöző osztály, melyre több feladatot bíznak. Intézményirányítási felada- I taikat az eddig is működő instruktor! rendszeren keresztül végzik. Az instruktor tevékenysége - az intézményekkel való kapcsolattartáson túl - 1984- ben a következő feladatokkal bővül;- kapcsolattartás kialakitása a kerületi tanácsok MES osztályain dolgozó orvosokkal és szükség esetén az egyesitett osztály vezetőjével, r %- a kerületi tanácsoknál működő egészségügyi és szociálpolitikai bizottságok munkájához segít­ségnyújtás , ff

Next

/
Thumbnails
Contents