1984. február 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
222
T"1 ti 1 v Q — J •«* ti intézkedni atekintetben is, hogy az uj temetkezési formákhoz igazodó nyilvántartási rendszer hogyan kerüljön kia- lakitásra. . 'jébb 5* §. A §, a már korábban ismertetett temetkezési módok bővülése miatt kiegészítésre szorult és mint uj temetkezési forma került be a hamvak szétszórásának lehetősége. A hamvak kiadásának - temetőn kivüli elhelyezésének - lehetősége miatt pontosításra került a lo. §. /l/ bekezdésének szövege. Hivatkozott rendelethely csak a temetőkben igénybe vehető temetkezési helyeket ismerteti, illetve sorolja fel. Ide került felvételre 11 k" pontként a "hamvak szét szórásának helye" is, mint uj temetkezési forma. A lo. §. /k/ bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy a temetőkbe temetkezésre használt helyet osak elhunytak részére lehet megváltani, élő személyek elhalálozásuk esetére elő- | toj temetkezési helyet nem válthatnak meg. Változatlanul tiltja a tervezet a temetkezési helyek cseréjét, adás-vételét és örökölhetőségét. ti 6' §' ’ Ilii A hatályos rendelet 12. §. /h/ bekezdésének megváltoztatását" a temetők rendjének fokozottabb védelmére irányuló tőreiévé sek indokolták. i A díszsírokon létesített síremlékek folyamatos karbantartást, fenntartást igényelnek. Erre a hatályos jogszabály szerint esetenként utólag történt intézkedés, igy vitára adott alkalmat, hogy ez a feladat a díszsírhelyet adományozó, vagy az adományozást kezdeményező szerv kötelessége. A tervezet egyértelműen rögzíti a létesítő folyamatos fenntartási kötelezettségótk. \ - ' - . • m B I fl B fe ■ m i fl m < a s