1984. január 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
129
A diszitő jellegű alkotásokat kivétel nélkül mind lakótelepen, illetve külső kerületben helyezzük el. Folytatjuk az egyes lakótelepek /Békásmegyeri és az Újpesti lakótelep/ komplex környezet- alakitáséra megkezdett kísérletünket. Számolva azzs.1, hogy a főváros éppen képzőművészeti beruházói tevékenysége révén nagy feladatot vállal /jelenleg országosan a leg- nagyobb volumenű megrendelő/ a magyar képzőművészet orientálásában, az 1984-es terv-javaslatok összeállításakor figyelemmel voltunk arra is, hogy a már emlitett kiemelkedő élő mestereknek adott megrendelések mellett eleget tegyünk értékmegőrző feladatunknak /Pátzay Pál Hunyadi lovas-szobor felállítása/ és megőrizzük illetve fokozzuk nyitottságunkat a fiatal képzőművész társadalom felé. Szükséges a képzőművészeti megbízások révén elősegíteni a demokratizálódást. Ennek érdekében a korábbi évekhez viszonyitva jelentősen kívánjuk növelni a pályázati lehetőségek számát az egyedi megbízások rovására. Ily módon szeretnénk elősegíteni, hogy minél több képző- ! . művész kapcsolódjék be aktívan a főváros képzőművészeti arculatának formálásába. Az 1984. évi képzőművészeti beruházási terv-javaslat 10 m. Pt-ot irányoz elő alkotások tervezésére, kivitelezésére és elhelyezésére. E keret az 1983. nov. 30-án érvényes kivitelezői árak figyelembevételével összesen 22 mü megvalósítására ad lehetőséget, melyből? * Si 5 politikai 5 emlékmegőrző 12 diszitő alkotás, § illetve további 10 mü felállítását kezdjük meg. Ezek tervezésének megindításához illetve végleges megvalósításához I az alábbi részletezés szerint kérjük a T. Végrehajtó Bizottság jóváhagyását? ! i w m 9 I to I I 1 1