1984. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

138

I A Budapesti Párt Végrehajtó Bizottság határozata alapján, felülvizsgáltuk és bővitettük a központi káderutánpótlási tervet. Az apparátus tehetséges káderein kivül, bevontuk a tanácsi vállalatok és intézmények arra alkalmas kádereit, valamint a kerületi vezetők javaslata alapján- a pártbizott­ságokkal egyeztetve - társadalmi- és tömegszervezeti tiszt­ségviselőket is. A központi káderutánpótlási tervben sze­replő személyek száma igy közel 280 főre emelkedett. Két­harmadukra vonatkozóan a tervezett vezetői beosztást is meg tudtuk jelölni. Az egyeztetések a kerületi pártbizottságok­kal még folynak. ' Sajnos kevés javaslatot kaptunk a fővárosi apparátusban dol­gozó vezetők és ügyintézők kerületi vezetői beosztásba helye­zésére. Ennek fő oka, hogy a fővárosi apparátusban dolgozó ügyintézők és a kerületi tisztségviselők leterheltsége, felelőssége és jövedelmi viszonyai nem állnak egymással arányban. Eddigi tapasztalataink szerint a káderutánpótlási tervben számításba vett személyekkel történő foglalkozás nem elég ^ rendszeres és sokoldalú, többnyire munkájuk figyelemmel kisé­résére korlátozódik. Az előrelátó, rendszeres kádernevelés pozitiv példája a Közlekedési Főigazgatóság, ahol több fia- ! talt neveltek felelős vezetővé. A Személyzeti és Oktatási Főosztály 1978 óta szervezett egy éves vezetőképző tanfolyamát a káderfejlesztési tervben szereplők közül négy év alatt 78 fő végezte el, melyet ke­vésnek tartunk. Viszont eredmény, hogy a résztvevők mintegy 75 %-a ma már vezető beosztásban dolgozik. % M I I j w I ÁG i » 8 I J

Next

/
Thumbnails
Contents