1983. október 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

74

T j I 1 - 2 ­2./ A szövetségnek tagja lehet olyan jogi személyiségű gazdasá­gi társulás is, amelyben nemcsak szövetkezetek vesznek részt, de a szövetkezetek vagyoni vagy számszerű többséggel rendel­keznek. 3./ Az eddigi szabályozás szerint akkor lehetett a szövetkezetei a szövetségből kizárni, ha a fenntartási hozzájárulást nem fizette. Az uj rendelkezés szerint a kizárásra akkor van le­hetőség, ha a szövetkezet a szövetség alapszabályában fog­lalt kötelezettségeinek nem tesz eleget. 4./ Az eddigiektől eltérően a küldöttközgyűlés által létrehozott bizottságba - a felügyelő bizottság kivételével - tagként nemcsak küldöttek, hanem a szövetkezeti mozgalomban tevékeny­kedő más személyek is megválaszthatok. 5./ Az ipari szövetkezetek a korábbi rendelkezések alapján a me­gyékben területi szövetségeket, Budapesten szakmai szövetsé­geket alakíthattak. A jogszabály módositása egységesítette a szabályozást, a szövetkezetek a területi elv alapján ala­kíthatják meg szövetségeiket a fővárosban is. A fővárosban működő szövetkezeti érdekképviseleti szervek a jog­szabályban előirt határidőn belül - 1983. junius 30-ig - alapsza­bályaikat felülvizsgálták és a jogszabályok változásából adódó rendelkezésekkel módosították, ill. kiegészítették azokat. A kül­döttközgyűlések által elfogadott alapszabály módosítást minden szövetség benyújtotta jóváhagyás végett. Két érdekképviseleti szerv a Halászati Termelőszövetkezetek Szövetsége, valamint a Budapesti Gép- és Vegyipari Szövetkezetek Szövetsége a módosí­tásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt készített. Az alapszabályok felülvizsgálata során megállapítottuk, hogy azok megfelelnek a szövetkezetekről szóló módositott 1971. évi III.tv., az ipari szövetkezetekről szóló módositott 1971. évi 32.sz.tvr., a fogyasztási értékesítő és beszerző szövetkezetek­ről szóló módosított 1971. évi 35.sz.tvr., a lakásszövetkezetek­I------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents