1983. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

287

r i i r- 10 ­) len a mulasztások és a bukások mértékének alakulása, az e téren tett erőfeszítéseink még nem hoztak megnyugtató eredményt. Javitani szükséges a dolgozók általános iskolájának beiskolázási tevékeny­ségét, mert főleg a bejáró dolgozók és az újonnan beköltözött lakosság körében magas az általános iskolát el nem végzett felnőttek aránya. A nevelő- oktató munkában meghatározó a fizikai dolgozók gyermekei­nek magas aránya, valamint a veszélyeztetett körülmények között élő gyermekek számának növekedése. Ezért kiemelt figyelemmel kisértük fejlődésüket, sorsuk alakulását. Megerősítettük az intézményekben a gyermekvédelmi felelősi hálózatot. Fokozott figyelemmel kisértük és segítettük a gyámhatóság munkáját. Javult a felvilágosító - a jogpropa­ganda - a megelőző tevékenység. Összehangoltabbá vált a hatósági és az intézményekben folyó gyermekvédelmi munka. A lakóterületen létreho­zott, társadalmi aktívákból álló, gyermekvédelmi munkaközösségek is segítették e tevékenységet. A Végrehajtó Bizottság nagy gondot fordított arra, hogy a rászoruló - elsősorban többgyermekes - családok rendszeresen, vagy rendkivüli alkalmakkor segélyben, anyagi támogatásban részesüljenek (11. sz. mel­léklet). A pályairányitó tevékenység fejlődött. A gimnáziumban továbbtanulók arányát - ezen belül a fizikai dolgozók gyermekeinek számát - azonban tovább kell növelni. A közművelődési tevékenység lehetőségeit jelentősen befolyásolta, hogy a megnövekedett lakossági létszám ellenére a kerületi intézmények szá­ma nem változott. (8. sz. melléklet) Többek között ez is indokolta, hogy testületi ülésen foglalkozzunk a kerület közművelődésének helyzeté­vel (1979-ben), külön értékelve az ifjúság közművelődésének helyzetét , (1981-ben). A munkásmüvelődés segítése terén is kiemelt szerepe volt és van a Pataky István Művelődési Központnak. Az ismeretterjesztés különböző formáitól kezdve a szórakozva művelődés, a világnézeti nevelés, a kü­lönböző társadalmi rétegekkel való foglalkozás széles skáláján, magas szinten teljesiti feladatát. Az üzemek közművelődési intézményei is bekapcsolódnak a lakóterületi feladatok ellátásába. Az ifjúsági klubokat a Művelődésügyi Osztály a KISZ kerületi Bizottsá­gával, a kerületi klubtanács közreműködésével megfelelően irányitja. A művelődési otthonok köré körzetesitettük az általános iskolákat. A két intézménytipus együttműködési szerződés alapján jelentős eredmé­nyekkel irányitja és szervezi a tanulóifjúság szabadidejének tartalmas eltöltését. A lakóterületi közművelődés kerületünkben kiemelt jelentőségű. Uj lakótelepeinken az un. "telephely nélküli közművelődés" gyakorlatát igyekszünk megvalósítani - kezdeti eredményekkel. A közművelődési munkában jelentős koordinációs szerepet tölt be a Közművelődési Bizott­ság. A Testnevelési és Sportfelügyelőség jó színvonalon látta el a kőbányai ifjúság és a lakósság testnevelésének, sportolásának szervezését és irá­I - ~ ~ ©a—- — i

Next

/
Thumbnails
Contents