1983. augusztus 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

18

t I >-ra­li. A VI. ötéves terv lakáspolitikai irányelveiben meghatározott prog-. ram eddigi végrehajtása A Fővárosi Tanács 1981. májusában meghirdetett lakáspolitikai irány­elve szerint az 1981. elején nyilvántartott 99»2oo igénylőből a VI. ötéves tervidőszakban 64 ezer család lakásigényét kell a tanácsnak kielégíteni. Ebből 39 ezer az önálló lakással nem rendelkező és 25 ezer a lakáscsere igénylő. 1981-83-ban a program időarányosan /63 %-ra/ teljesült és teljesül. /8.sz. melléklet/ % « Névjegyzék alapján összesen 4o.375 lakásigényt oldottunk meg. Ebből: 21.o31 2 és annál többgyermekes, 12.964 1 gyermekes, 5.183 2 és több főből álló család és v 1.197 egyedülálló igénylő. Három év alatt a tanácsok, - az állampolgárok egymás közötti cseré­jén kivül - a korábbi három évhez képest 31 %-kal több, vagyis I6.300 lakáscsereigényt oldottak /oldanak/ meg. Ez a lakásgazdálko­dás javulására utal. A fiatal házasok részesedési aránya - a programban meghatározott 5o %-kal szemben - 56,1 %-a, a fizikai és a termelést közvetlenül irányítók részesedése pedig 75,3 %-ra teljesült. Az első lakásként átmeneti elhelyezést 3 év alatt 8 ezer család ré­szére biztosítottunk. Jelentős eredmény és a tanácsi garanciák teljesítését fejezi ki, hogy 1981-ben még átmeneti lakásban lakó 8.55o család közül 7*7oo- nak a jobb minőségű és nagyobb lakás iránti igényét már kielégí­tettük. ' A i I I

Next

/
Thumbnails
Contents