1983. augusztus 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
479
;r -| 3 > ♦ / A beruházási programok nagy számának alapvető oka az elmúlt időszak dinamikus fejlesztési lehetősége, de szerepet játszott benne az is, hogy a V.B. 1976-ban a Beruházási Kódex jóváhagyása során alacsonyan állapította meg az értékhatárt saját hatásköre tekintetében. A Végrehajtó Bizottság 1982. novemberében újból szabályozta a beruházások értékhatár szerinti jóváhagyásának rendjét. Az új értékhatárokkal összehasonlitva a vizsgált időszak beruházási programjait, például az 1977-ben jóváhagyott 56 beruházási programból a jelenlegi szabályozás szerint csak 23-at kellene jóváhagyásra a Végrehajtó Bizottság elé terjeszteni. (Az 1979-es 42-től pedig 20-at.) Mindebből arra lehet következtetni - ha nem is teljes bizonyossággal - hogy a jövőben mintegy 40 %-kal csökken a Végrehajtó Bizottság elé terjesztendő beruházási programok száma. | A Végrehajtó Bizottság a vizsgált időszakban az előző évekhez képest lényegesen kevesebb számban tárgyalt u.n. egyedi, illetve hatósági ügyet. Az 1978-ban végzett felmérés óta a következő ilyen jellegű ügyek t kerültek ki a Végrehajtó Bizottság hatásköréből; a./ gazdasági birság inditványozása; b./ tanácsi szervek magánszemélytől történő ingatlanvásárlásának engedélyezése (24/1979.(VII.5.) MT. számú rendelet) ; ^ c./ az 1981. évi I. törvény 94. §. b./ pontja értelmében a szakigazgatási szerv hatáskörébe került másodfokon- az állampolgárok többletingatlana tanácsi értékesítésének elrendelésével kapcsolatos,- valamint a tanácsi értékesítés alá vont állampolgári többletingatlanok vevőinek kijelölésével kapcsolatos jogorvoslati kérelmek elbírálása; d./ a miniszter által alapitott vállalat összevonásával, illetve átszervezésével kapcsolatos véleményezési jogot a V.B. az ágazat felett tevékenységi felügyeletet ellátó tanácselnök-helyettesre ruházta át. f I ______________ ra |