1983. május 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

35

» g színvonalasabb kereskedelmi munkával, szélesebb áruválaszték­kal, a szolgáltatások és a profil bővítésével, rugalmasabb és a vásárlói igényekhez jobban alkalmazkodó nyitvatartással, kultúráltabb és udvariasabb kiszolgálással látják el felada­taikat . Az új üzemeltetési formákkal kapcsolatos társadalmi ellenve­tések mérséklődtek, bár még esetenként előfordul, hogy egy-egy hibáért, visszaélésért a lakosság az üzemeltetés formáját, s nem a bolt dolgozóját marasztalja el. Természetesen az ellenőrzések negativ jelenségeket is tapasz­taltak, többek között az árubeszerzés területén. Problémát okoz, hogy a beszerzések aránya jelentősen növeke­dett (pl.: belsőségek, sör, üdítőitalok, tőkés cigaretták vo­natkozásában), valamint az, hogy egytételben elviszik a lakos­ság által is keresett cikkeket. A vendéglátás területén az jelenti a legtöbb gondot, hogy ér­demben nem javult a mellékhelyiségek hygiéniás állapota, a han­gos éjszakai zeneszolgáltatás sok helyen zavarta a- lakosság nyugalmát. A főváros jelzésére a Belkereskedelmi Minisztérium rendeletben 22 óráig engedélyezte a zeneszolgáltatást. Alapvetően gondot jelent, hogy az új rendszerű üzemeltetési formában dolgozó üzletek - a szerződésben meghatározott fel­tételeken kivül - a vonatkozó jogszabályi előírás alapján kike­rültek a vállalatok ellenőrzési hatásköréből. Ugyanakkor az állami ellenőrző szervek (Kereskedelmi Felügyelőség, kerületi szakigazgatási szervek) számára szinte megoldhatatlan feladatot jelent ezen üzletek fokozottabb ellenőrzése. A Belkereskedelmi Minisztérium közeljövőben kiadásra kerülő irányelve várhatóan elő fogja segiteni a vállalatok szélesebb körű ellenőrzési feladatait (pl. fogyasztói érdekvédelem, mi­nőségvizsgálat). Keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek tovább bővítik a szerződéses rendszerben működő üzletek körét, igy többek között azt, hogyan lehet csökkenteni a zárvatartó egyszemélyes élei­1 JS" I ________________________________________________________1 f

Next

/
Thumbnails
Contents