1983. május 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
329
r —i 'f felügyeletét ellátó főhatóságokkal együttműködve meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a kapacitás feszültségek feloldására, a feladatok megvalósitását biztositó egyensúly létrehozására . Határidő: 1983. március 1. Felelős; a gazdálkodó szakigazgatási szervek felügyeletét ellátó tanácselnök-helyettesek A határozat végrehajtásáról a határozatban kötelezettek az alábbiakat jelentették: Beruházási Főosztály: Az 1983. évi komplex lakásépítési terv végrehajtása érdekében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal közösen felülvizsgálták a kivitelező vállalatok kapacitás helyzetét. A vállalatokkal történt előzetes egyeztetések alapján megállapodásban rögzítették 1983. évben átadásra kerülő létesítményeket. A jegyzéket miniszterhelyet- tesi-tanácselnök-helyettesi aláírással erősítették meg és a bérpreferencia eszközével ösztönöznek az előrehozásokra. A korábbi években kialakult gyakorlattól eltérően az ÉVM a kivitelező vállalatok számára kötelező érvényű vállalási utasítások helyett, egyre inkább a vállalkozásokat és a versenytárgyalásokat , szorgalmazza. így az aláirt megállapodás több létesítmény megvalósitását vállalkozói kikötésekkel és esetenként többletköltségekkel tartalmazza. Ingatlankezelési és Épitési Főigazgatóság: Az állami kezelésű lakóházfenntartási feladatok végrehajtásához a szükséges kapacitásháttér biztosítására az ÉVM-el és az épitőipari szervezetek érdekképviseleti szerveivel a Főigazgatóság a VI. ötéves tervre együttműködési megállapodásokat kö_ i 723 ------_ I