1983. április 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
248
I t » 2./ Épitési és ingatlankezelési ügyek a./ Az épitési ügyekben főként szanálási, bontási, kisajátitési és a felépült lakóházak szavatossági jellegű kérdéseivel foglalkoztak a bejelentések, de érkeztek kifogások járdafelbontással, és útépítéssel kapcsolatban is. A vállalatokhoz érkezett ügyek mindössze 0,1 %~a kapcsolatos lakással, lakókörnyezettel, építkezéssel, de ezek a visszásságok a lakosságot joggal bosszantják. A FÖBER az okok vizsgálatának alapján úgy döntött, hogy az un. Területelőkészitési és Telekrendezési Főosztály létszámát megerősíti, és igy a hatóság által megállapított kártalanitási összegek kifizetése gyorsabb lesz, ami feltehetően csökkenti a panaszok számát. A lakosság tájékoztatására is nagyobb figyelmet kell foditani a jövőben, hiszen pl: a Pók utcai lakosok éppen azt kifogásolták, hogy az információt nem kellő időben kapták meg. b./ A vállalatokhoz érkezett ügyek 37 ?á-a az ingatlankezeléssel foglalkozott. Egyértelműen megállapítható, hogy 54,5 ?á-kal emelkedett a bejelentések száma az előző vizsgált időszakhoz képest. Ez feltehetően a lakbérek ekkor már ismert emelkedésével magyarázható. A közérdekű bejelentések és panaszok mintegy 80 ?ó-át a lakások, valamint a lakóházak állagával kapcsolatban tették. A bejelentések többi része a lakóházak tisztaságát, a felvonók üzemképtelenségét, a házfelügyelők tevékenységét kifogásolta. A határidőn túli ügyintézés az ingatlankezelő vállalatoknál 10,7 ?ó, lényegesen magasabb, mint a vállalatok átlaga /5,6 %/. További gondot jelent az is, hogy ha a választ határidőben meg is küldik, a tényleges intézkedésre csak később kerül sor, az igért határidőket nem mindig tartják be, s a határidő módosításáról az érintetteket általában nem értesítik. /Pl: VI.ker.,VIII.ker. IKV./ Nem állapítottak meg hiányosságot a VII.ker. IKV-nál, a XIX-XVIII-XX.ker.IKV-nál. A X.ker. IKV-nál megalakították a X-XVII,ker. Ingatlankezelő Vállalat hibaelháritó Vállalati Gazdasági Munkaközösséget, amelytől a szakipari munkák gyorsabb elvégzését várják. A személy elleni bejelentések száma nem jelentős; az IKV-hoz érkezett ügyek 0,3 ?ó-a, ezek fele minősült alaposnak. Döntő többségükben a házfelügyelők, ház- takaritók munkáját kifogásolták. A szükséges felelősségrevonások megtörténtek. 2M mmmmmÍ fe _____-te ... . _ . ...... ... ...- 6