1983. március 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

195

I -8 ­A kiviteli tervek és költségvetések, illetve a ki­vitelezői ajánlatok ismeretében - a várható lakás­áraktól függően - kezdeményezni fogják az épittetői kijelölés módosítását, vagy a lakások átminősítését, A VB. 1982, december 22.-i ülésén tárgyalta a VII.ker. Tanács Vég­rehajtó Bizottságának beszámolóját munkájáról, 705/1982,sz. hatá- t rozatában utasitotta a kerületi tanács végrehajtó bizottságát és a Lakásügyi Főosztály vezetőjét: vizsgálják meg, hogy milyen okok idézték elő a kerület lakossága összetételének kedvezőtlen változá­sát és ennek alapján tegyenek javaslatot a szükséges intézkedésekre. Határidő; 1983, március 31. Felelős; Németh Péter dr. Nemes Tibor A VII.ker. Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Lakásügyi Főosztály a határozat végrehajtásával kapcsolatban a következőket jelenti: t A kerület lakossága összetételének megváltozása vala- ' milyen időpontban fennálló helyzethez viszonyítható. A lakosság jelenlegi összetételére vonatkozó adatok most nem állnak rendelkezésre, A jelentés elkészítéséhez mind a lakásállomány, mind- pedig a lakásigénylők vonatkozásában sokirányú fel­mérés, adatszerzés szükséges. Ehhez fel szeretnék használni a jelenlegi folyamat- ( bán lévő lakbérmegállapitások alapjául szolgáló la- kásfelmérésok tapasztalatait, amelyeknek befejezési határideje március 31, valamint a lakásigények meg­újítása során nyerhető tapasztalatokat, amelynek be­fejezési határideje április 30. A VII,ker. Tanács Végrehajtó Bizottsága e mellett fog­lalkozni kiván a városrehabilitációnak a lakossági / átrótegeződésre gyakorolandó hatásával is, melyhez KS L - — —_J I ^ I

Next

/
Thumbnails
Contents