1983. március 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

377

?■ >T I r l.az. melléklet folytatása - 6 - " Munkahely,fog­szám Név lalkozás Társadalmi munka jellege Javaslattevő 22. Vasvári Oszkár nyugdijas Kerületi vonatkozásban szinte nincs olyan tár­sadalmi szervezet, melynek munkáját az elmúlt 3o év alatt ne segitette volna. Felelősségtel­jes iskola igazgatói munkája mellett több mint két évtizedig alelnöke volt a HNF kerületi Bizottságának. Kiemelkedő munkát végzett a ke­rületi nyári napközis tábor megszervezésében, YV/T . T , irányitásában. A kerületi Úttörő Elnökségnek * ’ a több mint 2o éven át volt a tagja. Hosszabb ideig fővárosi tanácstag, a Fővárosi Tanács Ok­tatási Állandó Bizottságnak tagja, majd titkára, a Fővárosi Napközis Szakbizottság vezetője volt. Nyugdíjazása óta a XVI.ker.Rákosszentmihály I. Pártalapszervezet titkára,tagja a HNF és a kerü­leti Tanács szerkesztésében megjelenő "KÖZÉLET" c. lap Szerkesztő Bizottságának. 23. Vaszkó Imréné Geisler Eta Ál- 1964-től a XVI. I<er. Pártbizottság és Végrehaj­talános Iskola tó Bizottság tagja. A munkásőrség munkájában igazgató megalakulása óta tevékenyen részt vesz. Három ciklusban választották meg tanácstagnak. Nagy . _ . hozzáértéssel szervezte és szervezi azokat a xvi.ker. Tanács társadalmi munkaakaciókat, melyek során az isko­lát szebbé, otthonosabbá, korszerűbbé teszik. Minimális anyagi segítséggel oldották meg az iskola teljes festését, mázolását, a sportudvar kialakítását. ti • ra i- -j tt x ^ | ' ’ ' JHI Ml mm"' tf 1 1 ' u 1 WM—~-i-|

Next

/
Thumbnails
Contents