1982. november 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

98

r ^ i 6 ­tó ¥ l II. 1HH " tó' II áéí/te Bit" A Végrehajtó Bizottság 1982. augusztusa óta - a Tanács által meg­tárgyalt, illetve megtárgyalandó napirendeken kivül - az alábbi közérdeklődésre számot tartó, a főváros lakosságának szélesebb í körét érintő előterjesztéseket vitatta meg. , A Végrehajtó Bizottság megtárgyalta: t- A "Tájékoztató a fővárosi bölcsődék, óvodák, iskolák férőhelyeinek ellátottságáról, az ötnapos munkahétre való áttérés előkészítésének tapasztalatairól" cimű előterjesztést. ' J I | 2 A Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy a korábbi éveknél ne­hezebb körülmények között kellett a tanévkezdés feltételeit meg­teremteni, Az 1982-83-as tanév előkészítéséről bemutatott kép lé- 0 nyegesen megnyugtatóbb volt, mint a korábbi évek tapasztalatai. Kedvezően értékelték, hogy az elmúlt évek negativ tapasztalatait a közreműködők megfelelően hasznosították. Úgy ítélte meg, hogy az előkészítő munka nem fejeződhet be a tan­év megkezdésével, hanem már most meg kell tenni az első intézke- deseket a következő tanév sikeres indításához. (Pl.: beruházások, ff | pedagógusok biztosítása stb.) Hangsúlyozta, hogy a gondos előké­szités ellenére problémák felmerülhetnek. Ezért is rendkívüli fon­tosságúnak ítélte a megfelelő propaganda munkát, az elért ered­mények és a várható feszültségek reális bemutatását. L ü ' u f fc A Végrehajtó Bizottság a tájékoztatót tudomásul vette. Elismeré­sét fejezte ki mindazoknak, akik a tanév előkészítésével kapcso­latban a különböző területeken (beruházások, szervezés, az oktatás tartalmi feltételeinek megteremtése stb. ) a munkákban közremüköd- , tek. A Utasította az ágazatilag illetékes tanácselnök-helyetteseket, hogy az ezévi 332 általános iskolai tanterem határidőre, 1982. ^ december 31-re való felépítését kisérjék folyamatosan figyelem- [ mel. ff % f 1 I 5------------------------- I r - — tf ~ ' ' " " WTT' L _________________. --------------------------- *----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents