1982. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

240

I Ennek során:- javaslatot kell tenni az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökéhez az intézmény kategóriába sorolására. Bár a Pénzügyminisztérium a mellékelt észrevétel szerint elégségesnek tartaná a "B" kategóriába soi'olást, álláspontunk változatlanul az, hogy tekintettel az intézmény jelentőségére, valamint az intézmény dolgozóinak megfelelő bérezésére, feltétlenül az "A" kategóriába sorolás látszik szükségesnek.- Le kell folytatni a szükséges egyeztető tárgyalást a PM-mel, ennek keretében a részünkre biztositott béralap összegének meghatározásán túlmenően törekedni kell arra, hogy a PM átengedje azokat a bevétele­ket, amelyeket a felügyelet által tett feljelentések alapján indított sza­bálysértési eljárásokban a szabálysértési hatóságok szabnak ki. Arra is javaslatot kell tenni, hogy a kiszabott pénzbírságok 10-20 %-a ju­talmazási alapként a közterület-felügyelők részére felhasználható legyen. Itt jegyezzük meg, hogy a hatályos rendelkezések szerint a tanácsi szak- igazgatási szervek részéről eljáró, erre felhatalmazott személyek által kiszabott helyszíni bírságok 20 %-át a helyszini bírságolási feladatokat eredményesen ellátó személyek anyagi elismerésére lehet fordítani. Ez a lehetőség - természetszerűleg - a közterület-felügyelők helyszini bír­ságolási tevékenysége vonatkozásában is rendelkezésre áll, de ezen túlmenően az előírtak szerint a közterület-felügyelők által tett eredményes feljelentések nyomán kiszabott bírságokra is ki kell terjednie. Határozati javaslat: A Végrehajtó Bizottság 1. a 175/1982. sz. határozatát - amelyben egyetértett a főváros rendje és tisztasága megjavítása érdekében javasolt szervezet felállításával - azzal egészíti ki, hogy a szervezet a Minisz­tertanács megalkotandó rendeletében foglaltaknak megfelelő feladat- és hatáskörrel, "Fővárosi Közterület-felügyelet" elnevezéssel "A" kategóriájú fővárosi költségvetési intézményként, 50 fő engedélyezett I ^ ■ ......................... I l ________ . y - . ,— ^-----------------------------— --- - - - I

Next

/
Thumbnails
Contents