1982. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

237

I _ 4 ­(Ezeket ugyanis az elkövetők rendszerint illetékbélyegben fizetik ki, s a befolyt illeték állami bevételt képez.) A Pénzügyminisztérium viszont ahhoz járult hozzá, hogy a szerv működése során beszedett birság (azaz: a helyszini birság) illesse a Fővárosi Tanács bevételét. Valójában azonban a helyszini bírságok már jelenleg is tanácsi (bár nem fővárosi, hanem kerületi) bevételt képeznek. Itt tehát szintén to­vábbi egyeztetések szükségesek. II. A Fővárosi Küzterület-felügyelet felállítása érdekében tett további intézke­désekről az alábbiakban számolunk be: 1. Az eredeti elképzelésekhez képest csökkentett létszámra is figyelemmel áttekintettük - és pontositottuk - a felállítandó szerv első beszerzéseinek, illetve éves fenntartási költségeinek pénzügyi kihatásait. (Ezeket a 6. .il­letve 7. számú mellékletek tartalmazzák.) Elsősorban az eredetileg tervezettnél több mint 50 %-kal kevesebb létszám következtében a most jelentkező költségkihatások lényegesnn alacsonyabbak a korábban tervezett- nél. A kedvező kihatások távlati értékelésénél azonban figyelembe kell venni, hogy a felügyelet a feladatait maradéktalanul csak az eredetileg tervezett 100-110 fős létszámmal lesz képes ellátni, a jövőben tehát újból felvetődhet majd igényünk a PM-hez további béralap engedélyezésére. A már jelzett egyeztető tárgyalások eredményeképpen költségkihatást f csökkentő hatású lehet a szabálysértési, bírságokból származó összegek átengedése, ez azonban - kedvező megoldás esetén is - csak a szervezet működésének beindulását és az elszámolási rendszer kialakítását követően jelentkezik. Y íz-------------ff-------------tf y T1 ---------^---------- —------------------- [ t

Next

/
Thumbnails
Contents