1982. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
232
^ - 33 ( . 1981-ben a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és az ágazati minisztériumok vizsgálták a fővárosi hatósági munkát, annak ellenőrzését és irányitását. Megállapították, hogy a fővárosban folyó hatósági munka döntő többségben törvényes, eredményes, összességében fejlődő színvonalú, a korábbinál gyorsabb és szakszerűbb. t A fejlődés jelentős, de egyenetlen, Néhány fontos területen nem megfelelő az előrehaladás (pl.: a műszaki igazgatásban, a lakás? ügyi eljárásban, esetenként a gyámügyi munkában). A számottevő előrelépés jelentős mértékben az ellenőrző, irányitó/ösztönző munka eredménye. Indokolt azonban, hogy a növekvő igényességü hatósági felügyelet ne csak a V.B. titkárának tevékenységére szűküljön le, hanem az szélesebb körben is érvényesüljön. A testületi irányítást és ellenőrzést fokozni szükséges, és javitani kell a fővárosi szakigazgatási szervek irányító-ellenőrző munkájának színvonalát és hatásfokát is, l A törvényességi felügyelet keretében az összes v.b. titkári intézkedések száma 1980-ban 2.581, 1981-ben 2.440 volt. Ez a szám tartalmazza a felülvizsgálati eljárás keretében elbírált ügyeket is. I A felülvizsgálati kérelmeket elbíráló határozatok száma a fővárosi szakigazgatási szervek másodfokú határozatainak 10-11 %-a, 1980-ban 278, 1981-ben 285 határozatot kellett megváltoztatni. f Az anyagi és hatásköri jogszabálysértések nem gyakoriak, általában jogértelmezési problémák merülnek fel. Esetenként a hiányos szabályozás, vagy a formális és merev jogalkalmazás is gondot okoz. Ezeknek a gondoknak a rendezése érdekében jogszabálymódo- sitások, illetve állásfoglalások kiadását kezdeményezte a V.B. titkára és intézkedett a megfelelő gyakorlat kialakítása iránt. ; i Lt--------------------------tf * . > y f ~¥~* H -------- u. . —,