1982. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

53

- 7 ­Ehhez a vezetés közvetlen környezetében, jól képzett, össztanácsi szemléletű, politikailag megbizható szakembereknek kell rendelkezésre állniuk. Megítélésünk szerint a Szervezési Főosztály megerősített Jogi és Ellenőrzési Osztálya keretében biztosítható az ellenőrzésre vonatkozó vezetői igények tel­jesítése, és emellett a feladatátcsoportosítás folytán létszám takarítható meg (2 fő elvonását javasoljuk a központi tartalékba). A fegyelmi ügyek intézésével összefüggő tennivalókban és az egyes kiemelt vagy bizalmi jellegű ügyek kivizsgálásában a Személyzeti Főosztály jelenleg is köz­reműködik (a fegyelmi referens utján). Ez feladata marad a jövőben is. 3./ A Munkaügyi Főosztály feladatköre és tevékenységének tartalma az utóbbi évtize­dekben jelentősen változott. Összfővárosi szintű funkcionális feladatokat és első fokú hatósági jogköröket lát el. Egyik fő feladatköre a tanácsi gazdaság munkaügyi tevékenységének koordinálása. Ezen belül több feladat más szakigazgatási szervnél is jelentkezik (pl. munka- védelmi tevékenység, szakmunkásképzés teendői), de ez nem felesleges párhuzamos­ság, hanem indokolt munkamegosztás. Másik fő tevékenységi köre a területi munkaügyi feladatok ellátása, ezen belül a munkaerófelhasználás tervezése. Ellenőrzési tevékenységük kétirányú: egyrészt az általános munkaügyi rendelke­zések betartásával-, másrészt a munkáltatók munkaügyi gazdálkodásával közvetle­nül összefüggő vizsgálatok. A munkaerőközvetitést a két munkaerő-gazdálkodási hivatal utján látja el, amelyek között területi munkamegosztás van. A Munkaügyi Főosztály szervezetének korszerűsítésénél figyelembe kell venni, hogy egyre inkább előtérbe kerülnek a munkaerőtervezés és a munkaerőgazdálkodás kérdései és várhatóan nő a munkaerő szervezett átcsoportosításával kapcsolatos tevékenység súlya. A munkaügyi tevékenység területi irányításában növelni kell a koordinációs szerepet. A Főosztály létszáma 47 fő (6 vezető, 32 ügyintéző, 8 ügyviteli, 1 kisegítő)? ebből 25 fő a két munkaerőgazdá.lkodási hivatal létszáma. A munkakönyvkiálli- tást - az észak-pesti hivatal keretében - 4 fő végzi­I ffiffi) I L -_J l I .1 —■—— ... Ml MÉ——I 1 n)iu ■ i I

Next

/
Thumbnails
Contents