1982. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

352

Í - 14 - I Véleményünk szerint a nem személyekről elnevezett közterületek nevének is tu- ^B datformáló jelentősége van. A politikai, helytörténeti vonatkozások figyelembe- ^B vétele a nem személyekről történő elnevezéseknél is fontos. ^B Ennek a feladatátcsoportosításnak létszámvonzata nincr. ^B 6-/ A bölcsődék felügyelete és irányitása a kerületi szervezet-korszerüsitési javas- ^B lat szerint az összevont egészségügyi- művelődésügyi- sport szakigazgatási szer- ^B vek hatáskörébe kerülne. A gyermekintézmények irányítási feladatait fővárosi szinten is indokolt egyesi- ^B teni, ezért a bölcsődékkel kapcsolatos feladatokat javasoljuk a Művelődésügyi ^B Főosztályhoz átcsoportosítani. A feladattal az Egészségügyi Főosztálytól 1 lét- l^B szám átadása indokolt. H 7./ Sajátos helyzetet teremt és több párhuzamosságot idéz elő a Közlekedési, illetve a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság között, hogy 1968 óta az uthatósági-, és I a műtárgyakkal kapcsolátos, valamint a közlekedési hatáskörök elválnak egymás- ^B Az elmúlt időszakban több ilyen feladat már átkerült a Közlekedési Főigazgató- ^B sághoz (közutak-, hidak-, aluljárók, felüljárók épitése, fejlesztése, vasutha- H tósági feladatok, METRÓ épités, közúti forgalomtechnikai feladatok). j^B Az utakkal és műtárgyakkal kapcsolatos feladatoknak a Közmű- és Mélyépítési Fő- igazgatóságtól a Közlekedési Főigazgatósághoz való átadásával lehetővé válna a közlekedésfejlesztés, útépítés és fenntartás egységes irányitása, a fejlesztési forrásoknak az eddiginél hatékonyabb felhasználása. A Közmű- és Mélyépítési Fő- igazgatóság a feladatátcsoportosítás esetén az útfelújítási feladatokat is átadná. A közutak fejlesztése és fenntartása egy szakigazgatási szervhez kerülne. A fel­adatatcsoportositást a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság mégsem javasolja, mert - véleménye szerint - elkülönülne egymástól a közút-, illetve közmű fej­lesztés- és fenntartás. További ellenérv, hogy a közutakon történő beavatkozások mintegy 80 %-a "közmü-eredetü". j^B Mindezek alapján megvizsgálni javasoljuk az utakkal és a műtárgyakkal kapcsolatos feladatok és az útfelügyelőt átadásának célszerűségét a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóságtól a Közlekedési Főigazgatósághoz. — /

Next

/
Thumbnails
Contents