1982. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
293
. I > dűl nem vállalja a felelősséget* dr. Stark Antal: A jelentős kivitelezési lemaradás valóban súlyos helyzetet idéz elő. Az előterjesztésből megállapítható, hogy a felelősség elsősorban nem a szakigazgatási szerveket terheli, A megfogalmazett feladatokkal egyetért. Helyes lenne a vidéki kapacitásokat jobban igénybe venni. Kezdeményezni kellene, hogy az ópitőipar helyzetét változtassák meg, vagy a régi kijelőlóses rendszer lépjen életbe, vagy az építőipar működését helyezzék teljesen üzleti alapokra, Gérnyi Kálmán: A visszafogott beruházási helyzet várható kedvező hatása a fővárosban nem érezhető, sőt a helyzet súlyosabb, mint 1981- ben. A határozati javaslatokkal - figyelembe véve az elhangzott módositásokat - egyetért. Somogyi László: Tény, hogy az eddigi teljesités kevesebb a tervezettnél, de a vállalat a Délpesti Kórház II. ütemét az eredetileg vállalt 1983 augusztus 31.-i határidőre elkósziti. Elnök: összefoglalójában hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzet lényegesen rosszabb mint 1981 hasonló időszakában volt. Mind a pénzügyi, mind a műszaki teljesítésben jelentős a lemaradás. A tervben foglalt célkitűzések teljesitésóért közös a felelősség, ezért kéri a vállalatok vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a vállalt kötelezettségek határidőben történő teljesitése érdekében. Végül javasolja, hogy a VB. az előterjesztést ós a határozati javaslatokat - az előadó által beterjesztett módositásokkal-fogadja el azzal a kiegészítéssel, hogy a kialakult helyzetről az MSZMP Budapesti Bizottságát tájékoztatni kell. > Határozat: a Végrehajtó Bizottság 366. a Fővárosi Tanács 1982, óvi fejlesztési tervének és költségvetésének I, félévi várható teljesítéséről készített tájékoztató jelentés alapján megállapítja, hogy az 1982. I. félévi várható műszaki ós pénzügyi teljesités nagymértékben elmarad az éves terv időarányos részétől és lényegesen kedvezőtlenebb az elmúlt év azonos időszakának teljesítésénél is. Úgy határoz, hogy a kialakult helyzetről az MSZMP Budapesti Bizottságát tájékoztatni kell; i y£> Lr-----------------Ll ■ — — m