1982. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

243

--­í I i " 9 _ 3./ A felépítményi létesitmények közül a lakóépületek alagútzsalus, a kapcsolódó létesitmények pedig váz­panel szerkezettel épülnek. Az épitési technológiákat a határozati javaslatoknál feltüntettük. 4./ Az átvett pénzeszközökből megvalósuló létesitmények ütemezését - tekintettel arra, hogy ezek a létesitmé­nyek csak a VII.ötéves tervben kerülnek megvalósításra - az illetékes költségviselőkkel később megkötendő konk­rét megállapodásokban fogjuk rögzíteni. 5./ A kért táblázatokat csatoltuk. Hasonlóképpen észrevétellel értett egyet előterjesztésünk­kel az Igazgatási Főosztály is. A csatolt észrevételben kért kimutatást a mellékletek között pótoltuk, és egyben jelentjük, hogy megbízásunk alapján a FŐBER a tnrületelő- keszitéssel kapcsolatos dokumentációkat már megrendelte, és megkezdte a kitelepítendő nem lakás célját szolgáló létesitmények kihelyezésével kapcsolatos egyeztetések elő­készítését. Határozati .javaslatok; A Végrehajtó Bizottság . 1./ A XIV. kér. Mogyoródi ut - Jerney úti lakótelep beruházási programját a következő mutatókkal elfogadja:- A terület határai: Nagy Lajos király útja - Egressy ut ­Vezér ut - Mogyoródi ut- Épitendő lakások célcsoportból /db/ 1735 óvoda /fh/ 15o S\ kereskedelmi létesitmény /m2/ 1319 ft J szolgáltató létesitmény /m2/ 339 ^ m w ____________________________________ —-------------wanpac—a

Next

/
Thumbnails
Contents