1982. június 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

217

k Í- 3 I wm

■

“ Az 1950-es években, felhasználva a város központjához csatlakozó beépítetlen területeket, u lakótelepek telepítésénél Igyekeztek a legkisebb költséggel megvalósítható épitési lehetőségeket t'eremteni.i Ennek eredményeképpen a lakótelepi lakások közül- a belső városrészekben és az ahhoz csatlakozó

budai dombvidéki területeken 8 %- a belső városrészeke! övező térségekben 67 %- a peremkerületekben 25 %

épült fel.

Egy-egy lakótelep általában 300-800 lakást tartalmazott és igy viszonylag kis egységet alkotott. Részben ennek, valamint a telepítési területek kiválasztásának köszönhetően, a lakótelepek többsége jól illeszkedett a történelmileg kialakult környező városrészek jellegéhez és azok szerves kiegészítését, továbbfej- Í| • leaztését jelentette.

Jellegzetes beépítési típus volt a keretes megoldás. A lakótél epek városias módon /utcákat, tereket, udvarokat alkotva/ bizonyos reprezentatív Igényt is képviseltek. Az épületek magassága nem haladta meg a 3-4 szintet, így a külső tei'ek és a belső udvarok kedvező léptékkel és építészeti karakterrel rendelkeztek. Az épületek között kialakuló zöldterületek egy-egy kisebb lakossági csoporthoz hozzárendelhető differenciált funkciókat nyertek. E lakótelepek szerkezete áttekinthető, egyszerű, többnyire egy-egy főútvonalra felfűzve, viszonylag önálló zárt egységekben.

A beépítési megoldásoknál a városépítészeti, kialakítás jelentős szempontként érvényesült és ehhez rendelődtek hozzá a lakótelepek épületei. A kisebb, né- hányszáz lakásos együttesekben közintézményok nem létesültek, a nagyobb lakótelepeken viszont felhasználták az épületek földszintjét Is. Ennek a korszaknak a végén jelentkezik olyan törekvés, hogy a közintézmények külön épületbe kerüljenek. Ezzel párhuzamosan a lakásépítésnél kibontakozott a tipustervezés,