1982. május 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
372
“P— ^ j \ - 9 Elnök: Javasolja, hogy a V.B. az előterjesztést és a határozati javaslatokat hagyja jóvá, azzal, hogy a beruházás költsége 156,6 millió forint. Foglaljon állást úgy, hogy a kiviteli tervek készítésénél, a szerződéskötésnél és a kivitelezés során gondoskodni kell arról, hogy a beruházás £ jóváhagyott összegét ne lépjék túl. I Határozat A Végrehajtó Bizottság 288. a csákánydoroszlói szellemi fogyatékos gyermekek szociális otthonának beruházási programját az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint, 156,6 millió forintos költséggel jóváhagyja és beruházóként az Egészségügyi Főosztályt jelöli meg. A kiviteli tervek készítésénél, a szerződés- kötésnél és a kivitelezés során gondoskodni kell arról, hogy a beruházás jóváhagyott i költségét - semmiféle ok miatt | A kivitelezés kezdése: 1982. II. negyedév A kivitelezés befejezése: 1984# december 31* Üzembehelyezés: 1985* március 31* Felelős: dr. Varga Árpád 1 - i 289. utasitja az Egészségügyi Főosztály vezetőjét, hogy a megvalósitás beruházási és felújítási költségeit az éves ütemezésben foglaltaknak megfelelően irányozza elő és a beruházás üzembehelyezéséről gondoskodjék. Határidő: az éves tervek készítésének időpontja Felelős: dr. Varga Árpád VU ;_______1 ^ -.............................................. -...........-......................................................................................... - - - - I