1982. május 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
232
A dolgozók lS8l.évi átlagjövedelme az 1975. évihez képest 47 %-kal emelkedett. Ennek ellenére a fővárosi tömegközlekedési munkakörök ma sem eléggé vonzóak, a munka jellegéből adódó kedvezőtlen munkakörülmények miatt. Ennek főbb okai közül meg kell említeni, hogy:- az egy éves munkaidő-beosztások ellenére igen tagolt a munkavégzés /kora reggeli, késő esti, éjszakai, hétvégi munka szükséges/;- az infrastruktúra korszerűtlensége miatt a javító-karbantartó dolgozók munkakörülményei nehezek;- a pélyamunkások is nehéz körülmények között végzik munkájukat /gyakori éjszakai, hétvégi munka/;- a forgalmi dolgozók munkája igen intenziv, pihenésre, lazításra nincs lehetőség. A járművezetői és karbantartói létszámhiány jelenleg 2000 fő /ebből 750 fő járművezető/, a teljes fizikai állomány 10 %-a. A hiány egy részét a tényleges létszámigény csökkentésével, 9 korszerű munkaszervezéssel, a nehéz fizikai munka kiváltásával kompenzálják. Emellett a vállalatvezetés a Vállalat szak- ; szervezeti testületéivel egyetértésben olyan bérpolitikát alakított ki, amely még jobban ösztönöz a magasabb teljesítmények elérésére és következetesebben érvényesíti a munka szerinti differenciált elosztást /l3.sz. melléklet/. t Tekintettel a Vállalat tevékenységének a főváros életében betöltött fontos szerepére, a gazdálkodás felügyeleti, ellenőrzési feladatait ötéves időtartamú megbízással a Felügyelő Bizottság látja el. /Tagjai: a Fővárosi Tanács, az OT, KPM, a Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem, valamint a Vállalat és a szakszervezet képviselői./ f A vállalatot tevékenységéről rendszeresen /legutóbb 1980-ban/ beszámoltatja a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A népgazdasági célkitűzések, az ötnapos munkahét bevezetése- - - ■ - - - ---- . - a_ _ j . . ... 7/7..' ^ - 16 -